Világ hvg.hu 2017. január. 17. 19:37

Tévedésből menekültábort bombáztak, ötvenen meghaltak

Ötvenen életüket vesztették és 120 megsebesültek, köztük segélymunkások, miután a nigériai légierő harci gépe kedden tévedésből Boko Haram harcosok helyett menekültekre és segélymunkásokra mért légicsapást - közölte egy nigériai állami hivatalnok.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága közölte, hogy a halálos áldozatok között van hat nigériai munkatársuk, és további 13 megsebesült. Előzőleg Lucky Irabor vezérőrnagy, az északkelet-nigériai katonai elhárítás hadszíntéri parancsnoka újságíróknak elmondta, hogy a támadás a Borno szövetségi állambeli Rann településnél, a kameruni határ közelében található menekülttábornál történt. A tábornok közölte: olyan értesülést kaptak, hogy az iszlamisták Kala-Balge térségében tartózkodnak, a földrajzi koordinátákat is közölték. "A légicsapást végrehajtottuk, de sajnos, kiderült, hogy polgári lakosokat találtunk el" – mondta. A tábornok nem nevezte meg az áldozatok számát, csak annyit közölt, hogy két katona, valamint az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága nigériai segélymunkásai sebesültek meg. Szerinte egyelőre azt is korai lenne megállapítani, hogy harcászati hiba történt-e. A légicsapás ügyében vizsgálatot rendeltek el. Korábban egy helyi lakos az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy "legalább 25 ember halt meg és nagyon sokan megsebesültek" a helyi idő szerint reggel 9 órakor végrehajtott támadásban. A Vöröskereszt és az Orvosok Határok Nélkül élelmiszereket oszt a belső menekültek számára Rannban létesített táborokban, amelyeknek a lakói a Boko Haram kegyetlenkedései elől menekültek el. A New York Times ötven halottról és 120 sebesültről ír.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.