A kormányszóvivő azzal jött a Guardiannek, hogy a magyar kormány bezzeg nem pénzel brit civileket. Ez igaz, de amerikai civileket százmilliókkal.
Hetet-havat összehordanak a kormánypárti politikusok, hogy a legújabb, civil szervezetek elleni hecckampányukat valamivel alátámasszák. A két legtöbbet hangoztatott érv egyike az, hogy átláthatóságot várnak a külföldről támogatott szervezetektől, bár attól igen távol állunk, hogy pontos magyarázatot kapjunk tőlük rá, mennyiben segítené az átláthatóságot, ha pár civilszervezeti vezető személyes vagyonbevallására szert tennének.
A másik érv az, hogy a Soros György által támogatott szervezetek munkájukkal befolyásolni szeretnék a hazai közvéleményt. Kovács Zoltán kormányszóvivő a Guardiannek adott nyilatkozatában azzal próbálta védeni a hecckampányt, hogy bezzeg Közép-Európából nem pénzelnek brit civileket annak érdekében, hogy politikusokat finanszírozzanak.
Hát, lehet, hogy brit civileket nem, de a magyar kormány amerikai civil szervezeteknek például 200 millió forintot adott a 2014-es választásokat megelőzően. Az Átlátszó akkori gyűjtéséből kiderül, hogy 800 ezer dollárt szórt szét a kormány a Hungary Initiatives Foundationön, ezen az Orbán Viktor utasítása alapján magyar közpénzből működő szervezeten keresztül.
Az is fogós kérdés, hogy ha a kormány szuverenitási kérdésként tekint a dologra, vagyis azzal van baja, hogy egy ország politikájába miért kotnyeleskednek bele külföldről, akkor miért volt hajlandó nagyjából 1,3 milliárd forintot fizetni Connie Mack amerikai lobbistának azért, hogy Magyarország - értsd: a magyar kormány - érdekeit képviselje az amerikai politikai életben.