Megnyitott egy barokk templomot, ahova behúzódhatnak a hajléktanok, ott is alhatnak.
Miközben Magyarországon alig hallani a keresztény egyházak hasonló akcióiról, sőt inkább a hideggel szembeni civil akciók iránti furcsa rosszallásról lehet olvasni, addig Ferenc pápa megint nem tagadta meg magát: egy, a Vatikán tulajdonában lévő templomot nyitott meg, hogy a hajléktalanok behúzódjanak a hideg ellen. Nem is akármilyen templomról van szó: a San Calisto templom ott épült, ahol I. Kallixtusz pápa 222-ben mártírhalált halt. Éjszakánként harminc tábori ágyat állítanak fel benne, takarókkal és párnákkal a hajléktalanok ideiglenes szállásolására.
A hajléktalanoknak az itthon is aktív Szent Egyed közösség aktivistái nyújtanak segítséget.
Ferenc pápa a rendkívüli hideg kezdete óta a római utcákra küldte a pápai főalamizsna hivatal járműveit, hogy az utcán éjszakázó hajléktalanok ezekben találjanak menedékre, mínusz húsz fokig meleget adó hálózsákokat osztott szét, valamint napközben is megnyittatta a Vatikán által működtetett egyházi éjszakai szálláshelyeket.