Donald Tusk szerint a demokráciát védik az utcákon.
Az a demokrácia, amely korlátozza a hozzáférést az információhoz, olyan elviselhetetlenné válik, mint egy diktatúra – jelentette ki Wroclawban délután 5 óra után Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, a 2007 és 2014 közötti lengyel miniszterelnök. A politikus Európa egyik kulturális fővárosa zárórendezvénye miatt érkezett az alsó-sziléziai nagyvárosba, ahol kormányellenes tüntetések folynak, és eredeti beszédét félretéve az emberek és az alkotmányos elvek tiszteletben tartására szólította fel a hatalom gyakorlóit, egyúttal elismeréssel szólt azokról, akik szerinte a demokráciát védik az utcákon.
Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök szombat délután közleményben reagált a péntek este óta országszerte tartó tiltakozásokra. Azt írta: megérti a házelnök szempontjait, aki újra akarta szabályozni a sajtó parlamenti működését, és elítéli, hogy az ellenzék egy része a vitatott új szabályokat „a szejm ülésének képviselőkhöz méltatlan megzavarására” használta fel, de megérti a sajtó képviselőit is, akikkel meg kellett volna beszélni a változtatásokat. Semmiképp nem keletkezhet olyan benyomás, hogy bárki korlátozni akarná a parlamenti tudósításokat, írta az államfő, és felajánlotta, hogy közvetít a felek között.
A képviselőház üléstermében közben lekapcsolták a villanyt, de mintegy tucatnyi tiltakozó képviselő ott maradt, és akár napokig is kitart a sötétben – jelentette be több ellenzéki vezető.