A vasárnapi támadásban legalább hat gyerek meghalt, és a 17 sebesültek többsége is a gyerekek közül került ki - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.
Legalább hat gyerek életét vesztette a szíriai rezsim légicsapásában a Damaszkuszhoz közeli Haraszta egyik óvodájában vasárnap - közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Az ellenzéki fegyveresek ellenőrizte területen álló intézmény bombázásában 17-en megsebesültek, többségükben gyerekek.
Az AFP francia hírügynökség fotósa egy rögtönzött kórházban egy összevérzett arcú, megszaggatott ruhájú kislány testét látta egy ágyra kiterítve. Az óvoda padlóján vérnyomok emlékeztettek a légicsapásra.
Haraszta az ellenzékiek egyik fellegvárának tartott Kelet-Gúta térségében található. A területet Bassár el-Aszad szíriai elnök hadserege rendszeresen támadja vadászrepülőkkel és tüzérségi eszközökkel.
Az OSDH közölte, hogy a szomszédos Dúma városában legalább négy civil vesztette életét a rezsim légicsapásaiban.
Az immár több mint öt éve tartó szíriai polgárháború a nemzetközi hírügynökségekben szereplő becslések szerint eddig legalább 300 ezer emberéletet követelt, és a lakosság több mint fele vált földönfutóvá.