Világ MTI 2016. szeptember. 06. 12:14

Az ENSZ főbiztosa Trumphoz és az Iszlám Államhoz hasonlította Orbánt

"Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy feltámasszák a múltat" - mondta Zeid Raad al-Husszein.

Zeid Raad al-Husszein emberi jogi főbiztos és jordániai főherceg demagógnak nevezte az iszlámot bíráló, bevándorlásellenes Geert Wilderst, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjét hétfő este Hágában, a béke, a jog és a biztonság érdekében létrehozott alapítvány megnyitóján.

A főbiztos leszögezte, muzulmánként kötelessége, hogy mindenütt és minden esetben megvédje és támogassa az emberi jogokat. Kijelentette, felháborítják a féligazságok, a hazugságok, a manipuláció és az olyan fajta félelem terjesztése, mint amilyet Geert Wilders nyíltan népszerűsít.

A holland politikus a PVV győzelme esetén Hollandia összes mecsetének bezáratását, a fejkendő közhivatalokban történő viselésének betiltását helyezte kilátásba, és azt ígérte, hogy nem térhetnek majd haza azok a holland állampolgárok, akik Szíriában harcoltak. Közölte: "iszlámtalanítja" az országot, lezárja Hollandia határait a muszlim menedékkérők előtt, és becsukatja a menekültbefogadó központokat.

Zeid Raad al-Husszein szerint sok a hasonlóság a holland politikus, Donald Trump, Orbán Viktor, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front vezetője, Milos Zeman cseh államfő, Norbert Hofer osztrák szabadságpárti elnökjelölt és Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának volt vezetője, a Brexitet támogató egyik brit politikus között.

A főbiztos úgy vélekedett, ezeknek a politikusoknak az ideológiája közel áll az Iszlám Állam szellemiségéhez.

"Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják", ami ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz – fogalmazott Husszein.

Ez az ígéret a jordániai ENSZ-tisztségviselő szerint "fikció", az ilyen "leegyszerűsítő és féligazságokat használó" vezetők pedig az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.