Világ MTI 2016. augusztus. 30. 14:49

Burkinis nők és szigonypuskás férjeik okoztak pánikot Horvátországban

Egy spliti strandon pánik tört ki, miután két burkiniben fürdőző nőhöz férjeik is csatlakoztak, akik nagy fekete táskákkal érkeztek a tengerpartra, és törölközők helyett sporthorgászatra alkalmas szigonypuskákat vettek elő – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap kedden.

A két férfi a szigonypuskákkal a tenger felé indult, amikor többen is úgy döntöttek, hogy összepakolnak és elhagyják a strandot, sokan gyermekeikkel a karjukban siettek el a helyszínről.

Szemtanúk szerint eluralkodott a pánik a fürdőzök között, és tapintható volt a feszültség – olvasható a lapban.

Az eset vasárnap késő délután történt, egy szállodalánc strandfürdőjén. Az eseményről a hotel személyzetét is értesítették a vendégek, akik közölték az arab származású turistákkal, hogy Horvátországban május 1-jétől október 1-ig tilos a halászat a rendezett strandok és a kikötők közelében.

A férfiak ezután kijöttek a vízből, törölközőbe csomagolták puskáikat, majd visszamentek a szállodába.

A lap úgy véli, hogy a Horvátországot is érintő migránsválságnak és a terrortámadásoknak Európában hatása van a horvát állampolgárokra is.

Az újság arról is ír, hogy a burkini nagy vitát váltott ki Franciaországban, ahol be akarják tiltani a teljes testet elfedő fürdőruha viselését a nyilvános helyeken.

Az intézkedést a franciák azzal magyarázzák, hogy a burkini az egyre szaporodó terrorista támadások miatt az emberekben kényelmetlen érzést kelt, amely a muszlimokhoz köthető – tette hozzá a lap.

Törvénytelen a burkini tiltása Franciaországban

Nem élt túl sokáig a burkiniviselés tiltása Franciaországban, a legfőbb közigazgatási bíróság felfüggesztette az egyik ilyen helyi rendeletet, amely precedensértékű lehet a több, további 30 helyen is.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.