Világ MTI 2016. július. 27. 17:12

Repülőjegyet kapott egy rejtélyes segítőtől az ansbachi robbantó

Szerdai német lapértesülések szerint az ansbachi robbantás szíriai elkövetője közveszélyes öngyilkosjelölt lehetett és egy rejtélyes segítő révén, gyanús körülmények között érkezett 2014-ben Németországba.

Az aleppói származású férfiről megállapították, hogy "szélsőséges lelkületű", felesége és hat hónapos gyermeke halála után nincs vesztenivalója és feltételezhető róla, hogy "látványos öngyilkossággal" véget vet életének - írta a Bild egy 2015 elején készített pszichológiai szakvéleményre hivatkozva.   

A dokumentum szerint elmondta, hogy öngyilkossági gondolatai vannak és tett előkészületeket arra az esetre, ha kitoloncolják Bulgáriába. A szakvéleményben azt is rögzítették, hogy az elutasított menedékkérő egyszer egy üveg benzinnel a zsebében indult el a menekültügyi hatósághoz, de egy civil szervezet munkatársának sikerült visszatartania.

Johannes Dimroth, a szövetségi belügyminisztérium szóvivője szerdán Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy sok más dokumentum mellett a szakvéleményt is vizsgálják, de tartalmáról a személyes adatok kezelésének szabályai alapján nem adhat felvilágosítást.

A Süddeutsche Zeitung című lap szintén a szakvéleményre hivatkozva azt írta, hogy a férfi elmondása szerint Aleppóban egy bombatámadásban súlyos sebesüléseket szenvedett, majd fogságba került és kínozták. Bulgáriában idegenrendészeti őrizetbe került, ahol ismét bántalmazták, sebesüléseit pedig nem látták el, hanem két hónapi fogság után egyszerűen kitették az utcára. 

Ekkor azonban "szerencsére találkoztam egy szírrel, aki vett nekem egy repülőjegyet Ausztriába" - tette hozzá. Ez rejtélyes fordulat, mert nemigen vannak Bulgáriában szíriaiak, akik ismeretlen honfitársaiknak repülőjegyet vásárolnak - jegyezte meg a Süddeutsche Zeitung, amely szerint az Iszlám Állam (IÁ) célzottan igyekszik megnyerni labilis lelkiállapotú és szorult helyzetben lévő embereket. 

Repeszdarabok által okozott, állandó fájdalommal járó térdsérülését Bécsben operálták meg, A bajorországi Ansbachban pedig pszichiátriai kezelést kapott. Kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, majd július 24-én a bajorországi város centrumában, egy szabadtéri koncert közelében felrobbantotta magát. A robbanásban meghalt, tizenöten megsebesültek.

A Süddeutsche Zeitung szerint a pokolgépet szakismeret nélkül állították össze. A legtöbb sebesülést nem is a robbanószerkezetbe töltött fémdarabok okozták, hanem a nyomáshullám miatt kitört ablakok, kirakatok üvegcserepei. A pokolgép egy kis bomba volt csak - mondta a lapnak egy leszerelt amerikai katona, aki turistaként volt a helyszínen.

Az eddig közölt hivatalos adatok alapján a 27 éves elkövetőt 2014-ben Bulgáriában menedékkérőként regisztrálták és oltalmazotti jogállást kapott, és Ausztriában is regisztrálták, mielőtt Németországba érkezett. Menedékjogi kérelmét 2014 végén elutasították és felszólították az ország elhagyására, majd kérelmére egészségi okok miatt felfüggesztették a kitoloncolását elrendelő határozat végrehajtását.

A robbantás előtt 11 nappal,  július 13-án ismét távozásra szólították fel és közölték vele, hogy Bulgáriába szállítják, ha 30 napon belül nem hagyja el az országot önként.

A mobiltelefonján találtak egy videofelvételt, amelyen arról beszél, hogy Allah nevében merényletet hajt végre, bosszúból azért, hogy németek az iszlám útjába álltak és muszlimokat öltek, és Abu Bakr al-Bagdadit, az IÁ vezetőjét említi. 

Az IÁ Aamák nevű propagandaoldala megjelentetett egy felvételt, amelyen egy arcát fekete sállal takaró férfi a többi között azt mondta, azért van Ansbachban, hogy véghez vihessen egy mártírsággal végződő műveletet. Ez arra utal, hogy a felvétel megegyezik azzal a videóval, amelyet  mobiltelefonján találtak.

A nyomozást magához vonta a súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség. A robbantásról szóló sajtóhíreket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem kommentálták.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.