Egyelőre nem tudják, miért nem történt meg a 27 éves szíriai férfi kitoloncolása. A 12 embert megsebesítő robbantót Bulgáriában és Ausztriában is regisztrálták.
A bajorországi Ansbachban vasárnap este történt robbantás szíriai elkövetőjét korábban felszólították Németország elhagyására és kilátásba helyezték kitoloncolását Bulgáriába, egyelőre nem tudni, hogy ez miért nem történt meg – mondta a német szövetségi belügyminisztérium szóvivője hétfőn Berlinben.
Tobias Plate a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy az Eurodac uniós menekültügyi ujjnyomat-nyilvántartó rendszer adatai alapján a 27 éves szíriai férfit Bulgáriában és Ausztriában is regisztrálták.
Ezért a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) menedékjogi kérelme elutasítása után felszólította Németország elhagyására, és figyelmeztette, hogy kitoloncolják, ha nem távozik önként. Egyelőre nem ismert, hogy miért nem távolították el az országból – mondta a szövetségi belügyminisztérium szóvivője, rámutatva, hogy a kitoloncolás nem szövetségi, hanem tartományi feladat.
Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter közleményben tudatta, hogy hatóságok teljes erővel dolgoznak az ügy feltárásán, és még hétfőn személyesen ismerteti a nyomozás első eredményeit.
A szíriai férfi vasárnap este Ansbachban egy szabadtéri koncert helyszíne mellett feltehetően szándékosan működésbe hozott egy robbanószerkezetet, amely a hátizsákjában volt. Az elkövető meghalt, 12 ember megsebesült, hárman közülük súlyos állapotban vannak.
A férfi lelkiállapota labilis volt, korábban kétszer megpróbált véget vetni életének, és az öngyilkossági kísérletek miatt korábban kórházban ápolták. A rendőrség is ismerte, kábítószerrel való visszaélés és kényszerítés miatt folytattak eljárást ellene.
A robbantás helyszíne és a fémdarabokkal még pusztítóbb erejűvé tett pokolgép arra utal, hogy nem csupán öngyilkos akart lenni, hanem igyekezett minél több emberben kárt tenni.
Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter hétfőn hajnalban a városban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a robbantás iszlamista öngyilkos merénylet lehetett.
A hatóságok vizsgálják, hogy a robbantónak volt-e kapcsolata iszlamista körökkel. Az biztos, hogy nem vonta magára a hatóságok figyelmét radikális vallási, politikai nézetekkel.