2016. április. 29. 15:26 MTI Utolsó frissítés: 2016. április. 29. 15:25 Világ

Mutyiztak az űrrepülőtéren, több évet kapott egy hídépítő fejes

Három év három hónapos szabadságvesztésre ítélte csalás miatt pénteken egy moszkvai bíróság Igor Nyesztyerenkót, a Csendes-óceáni Hídépítő Vállalat (TMK) vezérigazgatóját, akinek cége részt vett Oroszország új, távol-keleti űrrepülőtere, Vosztocsnij kivitelezésében.

A csalássorozat értelmi szerzője a TMK igazgatótanácsának elnöke, Szergej Jugyin volt, akinek kezdeményezésére fantomcégeken keresztül lopták ki a pénzt a hídépítőből - állapította meg a bíróság. Nyesztyerenko a 2014. szeptember 8. és 2015. április 19. között végrehajtott bűncselekmények révén 104,5 millió rubelre (jelenlegi árfolyamon csaknem 450 millió forintra) tett szert jogtalanul.

A csalás megszervezésével vádolt Jugyin ügyében még nem zárult le a nyomozás. A vizsgálat során Nyesztyerenkótól 60, Jugyintól pedig 100 millió rubelt foglaltak le.

Vlagyimir Putyin elnök, aki csütörtök reggel részt vett a Vosztocsnijt felavató első rakétastarton, kijelentette, hogy az űrrepülőtér építésével kapcsolatban összesen hat bűnvádi eljárás indult.

A távol-keleti Ciolkovszkij város mellett épülő Vosztocsnijban az eredeti tervek szerint 2015. november 30-án bocsátották volna fel az első rakétát, ám Putyin a munkálatok akadozása miatt hat héttel a tervezett start előtt átütemezte az indítást. A három műholdat pályára állító Szojuz-2.1a típusú rakéta szerdára tervezett indítását azonban egy hibás vagy rosszul bekötött kábel miatt egy nappal el kellett halasztani.

A csütörtöki sikeres indítás után az elnök megrovásban részesítette Dmitrij Rogozint, az űrhajózást felügyelő miniszterelnök-helyettest, Igor Komarovot, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási vállalat vezérigazgatóját és Leonyid Salimovot, a kábelt előállító automatizálási tudományos és termelési egyesülés vezérigazgatóját is. Az első két tisztségviselő megrovását a Kreml hivatalosan is megerősítette.

A nagy médiafigyelem mellett felavatott Vosztocsnij űrközpont a tervek szerint csak 2017-ben kezdi meg üzemszerű működését. A létesítmény kapacitásainak kereskedelmi értékesítése 2018-tól kezdődhet majd meg. Abban az évben 5, a továbbiakban pedig 8-10 felbocsátással számolnak évente.

A mintegy 700 négyzetkilométeren elterülő objektumot Oroszország fő polgári űrrepülőterének szánják. Azért építették meg, hogy az orosz űrprogramot függetleníthessék a szovjet időkben Kazahsztánban létrehozott bajkonuri űrközponttól.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.