Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Végre hivatalos a rövid országnév: Česko. Csütörtökön döntöttek róla Prágában, és már kérik is bejegyzését az ENSZ-nél.
Nekünk, magyaroknak kevéssé tűnhetett fel a súlyos hiányosság, hiszen történelmileg és nyelvileg korrekt módon Csehországot is emlegethetünk, vagy akár azt is mondhatjuk: kiugrunk Cseszkóba. Csehül és a legtöbb idegen nyelven azonban kis híján negyedszázadon át nem volt hivatalosan kimondható egyszerű neve az országnak. Csakis a hosszú Cseh Köztársaság volt érvényes.
A mulasztás 1993. január elseje, Csehszlovákia kettéválása óta fennáll. Pedig az országneveket is hivatalos listába foglaló genfi Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) nyilvántartása szerint – amely az ENSZ hivatalos országnévjegyzékét követi – alig akad olyan ország, amelynek ne lenne rövid neve is. A csehek már 2004-ben, az EU-csatlakozás napjaiban is próbálkoztak, de a több száz tudós és gyakorlati szakember részvételével rendezett parlamenti meghallgatással sem jutottak sehová.
Hazai használatra – nem meglepő módon – a többség már akkor is a most hivatalossá vált, és a hétköznapokban mindig is bevett Česko törvényesítését javasolta. A döntés már csak azért is késett, mert a nagy tekintélyű Václav Havel elnök az emigráns sajtó rossz szóhasználatának tartotta ezt, és borzongott tőle. Alternatív javaslatként többen előhozakodtak a klasszikus Bohemia, illetve az ennek megfelelő Čechy névvel, ám a többség ezt akkor még azzal söpörte le, hogy csupán az ország egy régióját jelenti, vagyis például Morvaország mellőzve érezhetné magát.
A Bohemia és Moravia változat viszont nemcsak nehézkes és hosszadalmas, hanem rossz időkre is emlékeztet: 1939-ben a korabeli Csehszlovákia maradékán létrehozott német protektorátust tartották nyilván ilyen kettős néven: Böhmen und Mähren – avagy Čechy a Morava. Arról már nem is szólva, hogy még ebből a felsorolásból is kimarad egy régió: Szilézia. És puff neki: a most elfogadott Česko ugyanígy fittyet hány ezeknek a polkorrekt szempontoknak.
És ezek még csak a cseh nyelvű változattal kapcsolatos dilemmák. Kényes kérdés a német fordítás. A mindaddig hagyományos Tschechei verzióval ugyanis a náci Németország jelölte a Szudétaföld 1938-as elcsatolása után rövid ideig még függetlennek megmaradt országot. A dolog olyan mély nyomokat hagyott, méghozzá mindkét oldalon, hogy politikailag korrekt és tapintatos németek inkább a parányit eltérő Tschechien formát használják. Ezzel azonban az volt a csehek baja, hogy könnyen összetéveszthető Csecsenföld nem túl jól csengő nevének német írásával, a Tschetscheniennel.
A legkevesebb gond az országnév angol formájával mutatkozott: többnyire elfogadták a most hivatalossá vált Czechia változatot. Nyilván arra gondoltak: inkább ez, mint a cseh árukon gyakran szereplő, ám nyelvtanilag képtelen – mert melléknevet főnévként használó – „Made in Czech”. Vagy éppen a jéghoki-válogatott mezén hibásan díszelgő „Czech“, amellyel a mostani névadás kapcsán példálózott Lubomír Zaorálek külügyminiszter. Szóba került még, de nem lett nyerő a Netherlands (Hollandia) mintájára a „Czechlands“, pedig úgy képzelték, hogy ez a többesszám a morvákat és sziléziaiakat is magában foglalná.
A csehek nem voltak teljesen egyedül nagy gondjukkal, bár az utóbbi évtizedek legnagyobb átkeresztelési hulláma a gyarmatok függetlenné válását kísérte. Talán a legismertebb példa az indiai partoknál fekvő Srí Lankáé. A sziget 1948-ban vált függetlenné, mégis 1972-ig vártak a névváltoztatással. A majdnem 200 éves angol uralom idején érvényes Ceylon név is helyi eredetű ugyan – szanszkritül eredetileg az oroszlánok szigetét jelentette, utalva a lakosság többségét kitevő szingalézek harcosainak bátorságára –, mégis Srí Lankára cserélték, ami fénylő országot jelent.
A minek nevezzelek máshol is gond
Viszonylag kevés viszont a történelmi név Fekete-Afrikában: az etnikailag sokszínű új államok a békesség kedvéért – a gyarmati idők semlegesnek mondható hagyományát követve – többnyire a nagy vizektől (Kongó, Zaire, Nigéria és Niger) vagy hegységektől (Kamerun, Kenya) kölcsönözték nevüket.
Az ideológiai súlyú kivételek egyike a nyugat-afrikai Aranypart. Ez az elsők között vált függetlenné 1957-ben, és új vezetői az akkoriban sokat ígérő pánafrikai gondolat jegyében egy hajdanvolt dicsőséges nagy fekete-afrikai állam, Ghána neve mellett döntöttek. A különös sugallatú név annak ellenére is megmaradt, hogy Nyugat- vagy akár egész Fekete-Afrika egyesüléséből nem lett semmi.
Talán ebből vonták le a tanulságot a nevükben még szintén az egész kontinensre utaló Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetői, amikor a faji elkülönítés felszámolása után új életre kelő Dél-afrikai Köztársaságban a hatalom új birtokosaiként nem engedtek az alulról jövő kezdeményezésnek, és mégsem választották egy másik hajdanvolt összafrikai ország, Azánia nevét.
Miközben a csehek azon izgulnak, miképpen hangzik hazájuk neve külföldiül, jóval nagyvonalúbbak például a Szovjetunióból kiszakadt grúzok. Még az sem zavarja Szakartvelo (ez az ország grúz neve) lakóit, hogy több nyelvben, így a magyarban is az ország oroszos neve használatos.
Idehaza mégis politikai túlbuzgóság kerekedett felül, amikor Mihail Szaakasvili grúz államfő 2011. májusi látogatása kapcsán ez volt olvasható Schmitt Pál hivatalának honlapján: „A köztársasági elnök azért használja következetesen a Georgia elnevezést, mert a magyar fél tiszteletben tartja, hogy a kaukázusi ország, az orosz eredetű Grúzia helyett, függetlenségét hangsúlyozva ragaszkodik a Georgia elnevezéshez.”
A háttérről a Nyelv és Tudomány internetes lap közölt érdekes cikket Heves georgiai támadás Grúzia ellen címmel. A lényeg: mindkét név felbukkan a XIX. századi magyar forrásokban, de a Grúzia is oly régi, hogy aligha szovjet nyomásra honosodott meg, ráadásul a magyarban nincs is negatív csengése.
Igaz, a XIX. század végi Pallas Nagylexikon inkább Georgiát említ, mégsem lenne ajánlatos, hogy Tbilisziben erre hivatkozzanak. Ugyanez a forrás a georgiaiakról azt is kijelenti, hogy „a G. nagyok, nyulánkok, erősek, szépek, sötétszeműek; a nők leánykorukban nagyon szépek, de hamar elhervadnak”. Sőt a „G. becsvágyók, önérzetesek, pompa- és mulatságkedvelők”.
A kormányváltással szinte egy időben, 2010 júniusában aztán a földrajzinév-bizottság (igen, az a testület, amely később belebukott a repülőtér Liszt Ferencre keresztelésével kapcsolatos szakmai fenntartásaiba) indokoltnak látta, hogy tanúbizonyságot tegyen kompromisszumkészségéről, mondván, hogy „tudomásul veszi a Külügyminisztériumnak azt a gyakorlatát, hogy a Magyarország és Grúzia közötti magyar nyelvű diplomáciai érintkezésben, a kétoldalú baráti kapcsolatok elmélyítése céljából, a Georgia országelnevezést is használják, de ez nem módosítja a Bizottság (...) döntését Grúzia hivatalos magyar nevéről.”
Igaz, így a kaukázusi ország összekeverhető az USA egyik déli államával, de ez talán még mindig kisebb baj, mint ha például Mianmar (Burma) mintájára a grúzok, illetve szakartvelik ránk erőltetnék a Szakartvelo nevet. Bár még megeshetne akár az is, hogy a ceylonihoz hasonlóan csak a tea marad grúz, a nemzetközileg elvárt országnév már nem.
