Világ MTI 2016. március. 28. 12:52

Nem rombolta le egész Palmürát az Iszlám Állam

Megsemmisítettek pár műemléket, de összességében jó állapotban van a visszafoglalt romváros.

Néhány értékes műemlék valóban megsemmisült, az ókori romok nagy része azonban túlélte az iszlamisták elmúlt tíz hónapos uralmát Palmürában, amelyet vasárnap foglalt vissza a szíriai hadsereg az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől - derült ki a világörökségi helyszínről készített legfrissebb felvételekből.

Maamun Abdulkarim, a szíriai régészeti hivatal vezetője szerint a hatóságok "a legrosszabbra számítottak", ám "a terület, általánosságban véve, jó állapotban van". Abdulkarim a tervek szerint hétfőn látogat el Palmürába, hogy megkezdje az ókori műkincsek állapotának felmérését - számolt be a BBC News, amely közzétette a vasárnap készült felvételeket az ókori romvárosról.

A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát (arab nevén Tadmur) az Iszlám Állam harcosai 2015 májusában foglalták el és nem sokkal később kivégezték azt az archeológust, aki negyven éve felügyelte a város értékes romjait.

A terrorszervezet világnézete szerint az ókori műemlékek a bálványimádás kellékei, ezért bűnös dolgok. A megszállás tíz hónapja alatt az IÁ két kétezer éves templomot, egy diadalívet és több toronysírt is megsemmisített Palmürában, ami hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.

A szíriai konfliktust megelőzően évente több mint 150 ezer turista kereste fel a romvárost.

A szíriai állami média jelentése szerint a szíriai hadsereg vasárnap foglalta vissza Palmürát. Az állami televízió a hadsereg közleményére hivatkozva közölte: a kormányerők "átvették a teljes irányítást Palmüra felett". A katonai kommüniké szerint a település elfoglalása annak a jele, hogy az IÁ megrendült. A szíriai kormányerők az orosz légierő és más szövetséges milíciák segítségével március elején indították meg offenzívájukat a város visszafoglalására.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.