2016. március. 25. 06:22 MTI Utolsó frissítés: 2016. március. 25. 08:29 Világ

Lelőtték a bestiálisan megkínzott olasz diák gyilkosait

Megtalálták a január végén Egyiptomban elrabolt, majd megölt olasz diák táskáját azoknál az emberrablóknál, akikkel egy csütörtöki akcióban végeztek a különleges erők - ezt állítják legalábbis az egyiptomi hatóságok. Tehát elvileg bizonyíték is van arra, hogy bűnözők rabolták el a fiút, és nem a belügyi szervek ölették meg.

Az egyiptomi belügyminisztérium csütörtök esti közlése szerint megtalálták a bestiálisan megkínzott és meggyilkolt olasz diák, Giulio Regeni táskáját annak az emberrabló bandának a birtokában, amelynek több tagjával végeztek egy kairói rendőrségi akcióban.

A főváros Új Kairó nevű negyedében a csütörtök reggeli órákban végrehajtott rajtaütésről az at-Tahrír című ellenzéki napilap egy biztonsági forrásra hivatkozva azt írta, a különleges erők öt emberrel végeztek, akiket azzal gyanúsítottak, hogy közük volt a február elején holtan talált olasz diák elrablásához és meggyilkolásához.

Az esetről szóló első belügyminisztériumi jelentés azonban nem utalt ilyen összefüggésre, és Regeni táskájának megtalálásáról csak késő este számolt be a belügyi tárca.

Az olasz diák halála feszültséget okozott Kairó és Róma között, miután felmerült a gyanú, hogy az egyiptomi belbiztonsági szervek állnak a történtek mögött. Két hete az Európai Parlament (EP) is együttműködésre szólította fel Egyiptomot a halálra kínzott fiatalember ügyének felderítésében, és hozzátette, hogy az ügyre úgy tekint mint amely összefüggésben lehet a rendőri őrizetben bekövetkezett egyiptomi halálesetekkel. Kairó ugyanakkor visszautasította ezeket az állásfoglalásokat, és azt hangoztatta, hogy a fiatal kutató "bűncselekmény" vagy "személyes bosszú" áldozatává válhatott.

A kínzások földje

Regeni a Cambridge-i Egyetem doktorandusza volt, és a tömeges rendszerellenes megmozdulásokban jelentős szerepet játszó munkásszövetségeket kutatta. A 28 éves diáknak a Mubarak-rezsimnek véget vető 2011-es forradalom ötödik évfordulóján, január 25-én veszett nyoma a belvárosban. Részben fedetlen, megkínzott holttestét tíz nappal később találták meg Kairó peremén, egy autópálya mellett.

Regenin kívül az elmúlt években egy külföldit raboltak csak el Egyiptomban, a horvát Tomislav Salopeket. A rendőri erőszak és a fogvatartottak kínzása ugyanakkor szinte mindennaposnak számít az országban. A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet egy tavaly januárban közzétett jelentése szerint számtalan egyiptomi hal meg őrizetben. A HRW által összegyűjtött 2014. évi esetekben volt, aki kínzásokba vagy más fizikai bántalmazásokba halt bele, mások pedig azért, mert életveszélyes körülmények között tartották őket fogva zsúfolt rendőrőrsökön.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.