Világ MTI 2016. március. 14. 21:55

A Fehér Ház szóvivője keményen bírálta Trump-ot és a republikánusokat

Josh Earnest szerint a republikánusok nem lépnek fel Trump uszító és megosztó retorikája ellen.

Donald Trumpot egyre több kritika éri a kampányrendezvényein eluralkodó erőszak miatt. A republikánusok legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa ugyan elhárítja a felelősséget, de az amerikai politikai osztály és az elemzők szinte egybehangzó véleménye szerint uszító retorikája nagymértékben felelős az erőszakért.

Josh Earnest, Fehér Ház szóvivője úgy fogalmazott, miközben prominens republikánus politikusok,  rosszallásukat fejezik ki Trump megnyilvánulásai miatt, egymás után tesznek hűségnyilatkozatot a üzletemberből lett elnökjelölt-aspiránsnak. "Nehéz ezek után komolyan venni fanyalgásukat Trump megosztó retorikája miatt" - mondta Earnest. Hozzátette, hogy előbb-utóbb valakinek mégiscsak elő kell állnia, és igazi vezetői képességeket kell mutatnia.

A Fehér Ház szóvivője ugyanakkor úgy vélte: eljött az ideje, hogy még többen utasítsák el Trump szerinte veszélyes befolyását.

Republikánus részről is egyre többen utasítják el Trump-ot. A hétvégén két másik elnökjelölt-aspiráns, Marco Rubio floridai szenátor és John Kasich ohiói kormányzó interjúkban bírálta őt. Hétfőn Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke ismételten "aggasztónak" nevezte a Donald Trump rendezvényein történt atrocitásokat, bár ezekért részben a protestálókat okolta. Ryan, aki wisconsini politikus, az egyik helyi rádiónak adott interjújában beszélt a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsairól. Az interjúban kifejtette, hogy a politikusoknak mindig van felelősségük abban, hogy milyen hangulat alakul ki a rendezvényeiken. "Az erőszak megbocsátására soha nincs mentség, de arra a kultúrára sincs, amely ezt az erőszakot előhívja" - fogalmazott Ryan.


Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.