Világ HVG/MTI 2016. március. 13. 18:47

Merkel háromból két tartományban bukott

Három helyen tartottak vasárnap tartományi választást Németországban. Angela Merkel két helyen is megkapta a pofonokat.

A Politco infomrációi szerint Angela Merkel és a német konzervatívok két jelentős területet is elvesztettek a mai regionális választásokon. A német kancellárt (és Kereszténydemokrata Uniót, a CDU-t) a Zöldek verték meg Baden-Württembergben, az SPD pedig Rajna-Pfalzban. A harmadik tartományban, Szász-Anhaltban a CDU nyergben maradt.

Ahogyan azt a választási esélylatolgatások során a hvg.hu megírta: komoly figyelmeztetést kaphat Angela Merkel, aki sem azt nem tudta elérni, hogy a mostani választásoknak ne legyen nagy belpolitikai tétje, sem pedig azt, hogy egy hihető európai szintű menekültügyi intézkedéscsomaggal várhassák a megmérettetést.

MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert

Az Infratest exit poll adatai szerint a CDU csak 27,5 százalékot ért el az egykori CDU fellegvárnak számító Baden-Württembergben, miközben a Zöldek legalább 32 százalékot.
Rajna-vidék-Pfalzban az SPD győzött, miután elérte az előzetes várakozása szerinti 37,5 százalékot - szemben a CDU alig 32,5 százalékával. A kelet-német Szász-Anhaltban azonban a CDU-nak a voksok 29 százaléka is elég volt a győzelemhez.

A közmédia is ugyanezt mérte

A Zöldek kapták a legtöbb szavazatot az urnazárás után közölt első eredménybecslések szerint a németországi Baden-Württemberg tartományban vasárnap rendezett helyi törvényhozási választáson. Az országos közszolgálati televíziók megbízásából készített becslések alapján a Zöldek a szavazatok 32,5 százalékát szerezték meg a 2011-ben szerzett 24,2 százalék után. A Zöldek még soha nem nyertek Landtag-választást. Várhatóan folytathatják a 2011-ben kezdett kormányzást, de eddigi partnerükkel, a szociáldemokrata párttal (SPD) nem lesz többségük, így új partnert vagy egy harmadik partnert kell keresniük.

A második helyen az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) végezhetett a szavazatok 27,5 százalékával, eddigi legrosszabb eredményükkel, 11,5 százalékponttal gyengülve 2011-ben szerzett 39 százalékhoz képest. Most először fordulhat elő, hogy nem a CDU-nak lesz a legnagyobb frakciója a stuttgarti Landtagban. A harmadik 13 százalékkal az SPD, amely 10,3 százalékponttal gyengült az előző tartományi választáson szerzett 23,1 százalékhoz viszonyítva. A negyedik 12,5 százalékkal az Alternatíva Németországnak (AfD), amely most először indult. Az ötödik a német liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) 8 százalékkal, ami 2,9 százalékpontos javulás a 2011-es 5,3 százalékhoz képest.
   
Más párt nem jutott be a helyi törvényhozásba az ARD és a ZDF televíziók előrejelzései alapján. Az első részeredmények késő este várhatóak. A választási részvételi arány 72 százalékos volt, 5,7 százalékponttal növekedett az öt évvel ezelőttihez képest. A Zöldek a CDU-val összefogva, vagy az SPD-vel és az FDP-vel kormányozhatnak tovább, ha az eredmények a becsléseknek megfelelően alakulnak. Az AfD-vel egy párt sem kíván együttműködni.

Rajna-vidék-Pfalzban az első eredménybecslések szerint a 25 éve kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) szerezte meg a legtöbb szavazatot, de az általa vezetett eddigi kormánykoalíció elveszítette többségét az urnazárás után megjelent első eredménybecslések alapján.

Az országos közszolgálati televíziók megbízásából készített becslések szerint az SPD a szavazatok 37,5 százalékát szerezte meg, ami 1,8 százalékpontos növekedés a 2011-ben szerzett 35,7 százalékhoz képest. A második az ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) a szavazatok 32,5-32,8 százalékával, ami 2,7-2,4 százalékpontos veszteség az öt évvel ezelőtti 35,2 százalékhoz viszonyítva. A harmadik 10-11 százalékkal az Alternatíva Németországnak (AfD), amely most először indult a tartományi választáson. A negyedik a liberális FDP 6-6,5 százalékkal, a párt így ismét bejutott a mainzi Landtagba.

Az SPD eddigi koalíciós partnere, a Zöldek visszaestek, az ARD televízió becslése szerint 5,5 százalékot, az ZDF televízió szerint 5 százalékot szereztek, szemben a 2011-es 15,4 százalékkal. Az SPD és a Zöldek koalíciója így elveszítette többségét. A szociáldemokraták a CDU-val, vagy az FDP-vel és a Zöldekkel együtt kormányozhatnak tovább.
A választási részvételi arány 71 százalékos volt, ami 9,7 százalékpontos növekedés 2011-hez képest.

A németországi Szász-Anhalt tartományban a 2002 óta kormányzó Kereszténydemokrata Unióra (CDU) szavaztak a legtöbben; az urnazárás után megjelent első eredménybecslések szerint azonban a koalíciós partner SPD, gyengülése, illetve az Alternatíva Németországnak (AfD) párt előretörése miatt elveszítette többségét.

Az országos közszolgálati televíziók megbízásából készített becslések alapján a CDU támogatottsága csökkent, a 2011-es 32,5 százalék után a szavazatok 29-30,5 százalékát szerezte meg, de így is fölényesen megnyerte a választást és ismét kormányt alakíthat. Az ország keleti felén, a volt NDK területén fekvő tartományban a második helyen az AfD végzett 21,5-23 százalékkal. Ez az eddigi legnagyobb sikere a 2013-ban alakult, főleg a keleti tartományokban népszerű pártnak, amely az Angela Merkel vezette szövetségi kormány menekültpolitikájának éles bírálatára építette kampányát. A harmadik helyen a Baloldal végzett 16,5-17 százalék körüli eredménnyel, jelentősen gyengülve a 2011-ben elért 23,7 százalékhoz képest. Az egykori keletnémet állampárt utódszervezetéből és nyugati baloldali tömörülések összeolvadásával létrejött párt eddig stabilan a második számú politikai erő volt Szász-Anhaltban.

A CDU eddigi koalíciós partnere, az SPD még nagyobb veszteségeket szenvedett el, a 2011-es 21,5 százalékhoz képest mintegy 10 százalékponttal gyengült, az ARD televízió által közölt eredménybecslés szerint a szavazatok 11 százalékát, a ZDF televízió szerint a szavazatok 12 százalékát szerezte meg, így a negyedik helyre csúszott vissza. A Zöldek a 2011-es 7,1 százalék után a szavazatok 5,5 százalékát szerezhették meg. A magdeburgi Landtagban a liberális FDP is képviseletet szerezhet, a becslések szerint az 5 százalékos bejutási küszöbön áll.

A CDU-SPD koalíció elveszítette többségét. Soha nem fordult még elő, hogy az országos szinten a néppárti szerepet betöltő két politikai erő nem tud egy tartományban a helyi Landtagban többségi támogatottsággal rendelkező kormányt alakítani. Egyelőre bizonytalan, hogy a CDU számára milyen partnerek jöhetnek szóba. Az AfD-vel egy párt sem kíván együttműködni. A választási részvételi arány 63 százalékos volt, 11,8 százalékponttal emelkedett 2011-hez képest.

 

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.