Világ MTI 2016. február. 28. 10:43

Hillary Clinton egy lépéssel közelebb az elnökjelöltséghez

Az egykori First Lady óriási fölénnyel nyerte meg a dél-karolinai előválasztást.

A szavazatok 99 százalékos feldolgozottsága szerint a korábbi amerikai first lady a voksok 73,5 százalékát szerezte meg, míg vetélytársa, Bernie Sanders vermonti szenátor csak a választók 26 százalékának bizalmát tudta elnyerni. Ezzel beigazolódott a szavazófülkét elhagyók megkérdezésével készült felmérés (exit poll) előrejelzése is, amely szintén egyértelműen a volt külügyminisztert mutatta győztesnek.

Győzelmi beszédében Clinton a többi között azt hangsúlyozta: a dél-karolinaiak azt üzenték Amerikának, hogy nincs az az akadály, melyet összefogással ne győzhetne le. Elemzők szerint immár egyre valószínűbb, hogy a nyári elnökjelölő konvención Clinton mellett döntenek majd a küldöttek.

MTI / EPA / Craig Lassig

A 2016-os elnökválasztási folyamatban eddig ez volt a volt first lady legnagyobb arányú győzelme, amellyel magabiztosan vághat neki a keddi előválasztás-sorozatnak, az úgynevezett "szuperkeddnek", amikor tizenegy szövetségi államban rendeznek előválasztásokat.

Clinton győzelmi beszédében azt hangsúlyozta, hogy Amerikát nem kell megint naggyá tenni, Amerika soha nem szűnt meg nagynak lenni. Ezzel - anélkül, hogy kiejtette volna a nevét - Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiránsnak üzent, akinek kampányszlogenje szerint Amerikát ismét naggyá kell tenni. S ujjongó hívei tapsa közepette Clinton hozzátette: "a falak építése helyett az akadályokat kell lebontanunk". Ezzel Trump ígéretére utalt, miszerint megválasztása esetén falat építtet a mexikói-amerikai határra az illegális bevándorlás visszaszorítására.

A volt külügyminiszter új beruházásokat, új munkahelyeket és az afroamerikai közösségeknek nagyobb érvényesülési lehetőséget ígért.

Dél-Karolinában nagy lélekszámú fekete bőrű közösség él, s szakértők szerint Clinton nekik köszönheti mostani elsöprő győzelmét. Az exit poll szerint a dél-karolinai előválasztásokon részt vevők 62 százaléka afroamerikai volt, s 84 százalékuk Clintonra voksolt. Ezzel a volt külügyminiszter nagyobb arányban hódította meg az afroamerikaiakat Dél-Karolinában, mint 2008-ban Barack Obama, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke.

Sanders már kora este elismerte vereségét, közleményében azonban úgy fogalmazott: a választási hadjárat még csak most kezdődik. "Mi döntő győzelmet arattunk New Hampshire-ben, Hillary Clinton döntő győzelmet aratott Dél-Karolinában. De még előttünk van a szuperkedd" - olvasható a vermonti szenátor közleményében.

Clinton ugyancsak említést tett kampányáról, s győzelmi beszédében azt is bejelentette hogy vasárnaptól országos szintűvé szélesíti.

Kedden tizenegy szövetségi államban rendeznek előválasztást, köztük hat déli államban, ahol Clinton jelentős előnyre számíthat Sandersszel szemben. Georgiában, Alabamában vagy például Tennessee államban ugyanis nagy lélekszámú afroamerikai közösségek élnek, s ők hagyományosan Clinton-szavazók.

Hirdetés