Világ MTI 2016. február. 21. 08:10

Biztossá vált, hogy nem Bush lesz a következő amerikai elnök

Kiszáll a republikánusok elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből Jeb Bush volt floridai kormányzó a szombati dél-karolinai előválasztások végleges eredményének kihirdetése előtt.

Jeb Bush családja körében, a dél-karolinai Columbiában, hívei előtt mondott beszédében jelentette be döntését.

"Büszke vagyok a kampányunkra, amelyet országunk újraegyesítése érdekében folytattunk, s amelyben olyan konzervatív politikára tettünk javaslatot, amely még több amerikainak teremtette volna meg a lehetőséget a felemelkedésre és Isten adta lehetőségeinek kiteljesítésére" - mondta a szemmel láthatóan megrendült Jeb Bush. Elcsukló hangon tette hozzá: "Iowa, New Hampshire és Dél-Karolina népe azonban kinyilvánította akaratát, és én ezt valóban tiszteletben tartom". Megrendült volt és a könnyeit törölgette a pódiumra lépett felesége, a mexikói születésű Columba Bush is.

A híres politikai dinasztiából származó volt floridai kormányzó a dél-karolinai előválasztáson a negyedik helyen végzett. A visszalépését kommentáló első elemzések kiemelték kampányának tisztességes és visszafogott hangnemét. A dél-karolinai előválasztást Donald Trump nyerte.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.