Sokan eltűntek, de legalább 33 iIllegális bevándorló belehalt, amikor szombaton délelőtt a hajójukkal megpróbáltak eljutni Európába. A török állami hírügynökség szerint a hajó Leszbosz szigete felé tartva süllyedt el.
Legalább 33 menekült, köztük öt gyermek fulladt az Égei-tengerbe szombat délelőtt, miután elsüllyedt a görögországi Leszbosz szigete felé induló hajójuk. A török parti őrségnek hivatalos jelentések szerint eddig csupán 75 embert sikerült kimentenie a hullámokból.
A török állami hírügynökség, az Anadolu szerint a menekültek zömében afgánok, szíriaiak és mianmariak voltak, és a törökországi Canakkale tartomány Ayvacik körzetéből vágtak neki az alig tíz kilométeres tengeri útnak. Így akartak eljutni a délre lévő, Görögországhoz tartozó Leszboszra.
A török parti őrség szerint tavaly, 2015-ben több mint 80 ezer menekültet vettek át rozoga hajókról vagy gumicsónakokról fedélzetükre mentőhajók vagy mentettek ki a vízből a partok mentén, több mint háromezren azonban odavesztek a görög szigetek felé tartva. Két nappal korábban, csütörtökön 24 ember, köztük tíz gyermek vesztette életét Számosz szigetének közelében, mert hajójuk elsüllyedt. Szerdán hét migráns, köztük két gyermek veszett a tengerbe Kósz szigeténél, ugyanabban a térségben, ahol a múlt héten összesen 45 menekült halt meg három hasonló balesetben.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint idén január 24-ig több mint 44 ezren keltek át az Égei-tengeren a Törökország nyugati partjaitól pár kilométerre fekvő görög szigetekre, azaz naponta másfél ezren, noha a zord időjárás még veszélyesebbé teszi a tengeri utat. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) úgy tudja, hogy idén eddig 218 ember vesztette életét ezen az útvonalon.
Tavaly több mint 850 ezer migráns érkezett Európába az Égei-tengeren át. Törökországban becslések szerint jelenleg mintegy 2,5 millió, a polgárháború elől elmenekült szíriai él. Novemberben a török kormány beleegyezett, hogy felveszi a harcot az embercsempész-hálózatokkal, s ezzel segít megfékezni az Európába tartó migránsok özönét. Cserébe az Európai Unió 3 milliárd euró (több mint 900 milliárd forint) támogatást ígért Ankarának a menekültek ellátására és életkörülményeik javítására, és ígéretet tett a török uniós csatlakozási tárgyalások felújítására.