Világ MTI 2016. január. 21. 18:03

Megváltoztatott a pápa egy régi szertartást

Nem csak férfiak lábát moshatják meg a katolikus papok a húsvét előtti csütörtökön bemutatott lábmosáson – így rendelkezett Ferenc pápa csütörtökön. A katolikus egyházfő a Vatikán honlapján közölt levelében jelentette be a módosítást.

A pápa azt írta, hogy régóta mérlegelte a húsvétot megelőző csütörtökön az utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmisén végzett lábmosás szertartásának megváltoztatását. A szertartáson azt idézik fel, amikor Jézus megmosta tanítványai lábát.

Bejelentése szerint az egyházfő úgy határozott, hogy módosítja azt az eddigi liturgiai gyakorlatot, amely szerint a papok kizárólag férfiak lábát mossák meg. "Mostantól kezdve az egyház pásztorai a rítus résztvevőit Isten népének összes tagja közül választhatják ki" – olvasható a pápai levélben.

Ez azt jelenti, hogy a szertartáson nők lábát is megmoshatják. Ferenc pápa ezt tette már Buenos Aires érsekeként, valamint pápává választása óta minden húsvétkor: 2013 húsvétján fiatalkorúak egy római börtönében lányelítéltek lábát is megmosta, 2014-ben testi és szellemi fogyatékosok lábát mosta meg, közöttük nőkét is, tavaly pedig a római Rebibbia börtönben 12 rab lábát, akik között hat nő is volt.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.