Német hivatalos források szerint a kormánykabinet döntött a hadsereg szíriai bevetéséről, a parlamentre várnak.
A német védelmi miniszter kedd reggel kizárt minden lehetséges katonai együttműködést a Bassár el-Aszad vezette szír rezsimmel, ugyanakkor mégis katonákat küldene Németország a térségbe – írja a Reuters német kormányzati forrásokra hivatkozva. A német kormány 1200 katonát is küldene Szíriába, emellett felderítő és üzemanyag-szállító gépekkel, valamint egy fregattal is segítené az Iszlám Állam elleni akciókat.
A védelmi tárca tájékoztatása ugyanakkor nem zárta ki, hogy el-Aszaddal a későbbi rendezési folyamatban számolnának, azonban világossá tették, hogy a német elképzelés szerint "nem lesz jövője Aszadnak". Németország a második világháború óta csak nagyon indokolt esetben támogatott katonai akciókat, ezúttal az Iszlám Állam elleni fellépés egyben a franciák melletti szolidaritás kifejezése is lenne, akik már bevetették egységeiket Szíriában. A kormány határozatát még az alsóházi képviselőknek is meg kell szavaznia, de előzetes információk szerint nem számítanak a terv leszavazására.
A német parlament mellett a britek is a héten szavaznak a szíriai katonai fellépésről, ami a légierő bevetését jelentené.