2015. december. 01. 13:50 MTI Utolsó frissítés: 2015. december. 01. 16:48 Világ

Bíróság elé állnak, mert letolvajozták a török államfőt

Vezető szerkesztőket állítottak bíróság elé Törökországban, mert bírálni merték az államfőt.

Három újságírót állítottak kedden bíróság elé Törökországban, mert "tolvajnak" és "gyilkosnak" nevezték Recep Tayyip Erdogan államfőt. 

Az Isztambulban kezdődött büntetőperben a BirGün című lap vezető szerkesztői ülnek a vádlottak padján. A lap februárban jelentette meg az Erdogant súlyosan minősítő szalagcímet, amikor a rendszert bíráló tüntetőknek kellett felelniük bíróság előtt hasonló kitételekért. Ha bűnösnek találják őket, a vádlottakra akár négy évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható. 

Törökországban a múlt héten vetettek vizsgálati fogságba két neves újságírót, mert olyan felvételeket tettek közzé, amelyek szerintük bizonyítják, hogy a török hírszerzés Szíriába irányuló fegyverszállításokban működött közre. A bűnügyi hatóságok e cselekedetüket államtitoksértésnek minősítették. 

Erdogan tavalyi hivatalba lépése óta több mint száz eljárás indult a köztársasági elnök megsértésére hivatkozva. Nemrégiben egy ismert szemleírót ítéltek el ezen a címen. Az Európai Unió a minap szóvá tette, hogy Törökországban mind nagyobb nyomás nehezedik a médiára, Ankara azonban visszautasította a szemrehányást.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.