2015. november. 24. 16:44 MTI Utolsó frissítés: 2015. november. 24. 17:32 Világ

Fülest kaptak a németek, akció indult a párizsi szökevény elfogására

Rendőri akció indult kedden a Németország északnyugati részén fekvő Minden-Lübbecke járásban a párizsi vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslam elfogására.

Bejelentés érkezett a hatóságokhoz arról, hogy Salah Abdeslam a járásban tartózkodhat. Az "első intenzív nyomozati lépések" során nem találtak erre utaló jeleket, de az akció még nem ért véget – közölte a helyi rendőrség kedd délután.

A rajtaütésről elsőként beszámoló Westfalen-Blatt című regionális lap az online kiadásában azt írta, hogy a rendőrök a Rahden-Varl nevű településen kezdték keresni a párizsi támadások feltételezett elkövetői között számon tartott Salah Abdeslamot, és egy szupermarket parkolójában őrizetbe vettek egy férfit, akinek kiléte egyelőre nem ismert.

Rahden-Varl Észak-Rajna–Vesztfália tartományban fekszik, Bielefeld közelében, a belga határtól nagyjából 150 kilométerre.

Salah Abdeslam Belgium első számú körözött személye, a gyanú szerint még a november 13-án végrehajtott párizsi támadások éjszakáján jutott át Belgiumba. A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.