Világ hvg.hu/MTI 2015. október. 22. 21:28

Szíria: Elindulhat az orosz együttműködés a Pentagonnal

Vagyimir Putyin orosz elnök szerint rövidesen megkezdődik a katonai adatok cseréje Oroszország és az Egyesült Államok, valamint szövetségeseik katonai illetékesei között az Iszlám Állam szíriai pozícióiról. Egyeztetett Bassár el-Aszad szíriai rezsimmel is, aki pozitívan fogadná azokat az ellenzékieket, akik az Iszlám Állam ellen harcolnának.

Moszkva hetek óta szorgalmazta az adatcserét az amerikai erők és szövetségeseikkel a Szíriában felderített iszalmista erők helyzetéről. Vlagyimir Putyin elmondása szerin az egyeztetés folyamatban van erről, és közel állnak a megállapodáshoz. A Szíriában végrehajtott orosz katonai fellépéssel kívánják segíteni a damaszkuszi Bassár el-Aszad rezsimet, hogy "politikai megoldást találjon a válságra".

Putyin azt is szükségesnek tartja, hogy a szíriai vezetés felvegye a kapcsolatot azokkal az ellenzéki erőkkel, amelyek készek a párbeszédre és arra, hogy a kormányhadsereg és a kurdok egyesítsék erőiket. Elismerte ugyanakkor, hogy nem csak az iszlamista szélsőségesek, hanem részben a belső szíriai feszültségek is felelősek a válságért.

Putyin megkérdezte a szíriai elnökt, hogy miként tekintene egy olyan fegyveres ellenzéki erőre, amely ténylegesen kész harcolni az Iszlám Állam ellen, és Oroszországtól ugyanolyan támogatást kapna, mint a kormányerők. A válasz az volt, hogy "pozitívan tekintene rá". Aszad - a külföld meglepetésére - Moszkvában járt kedden, és az iszlamisták elleni hadműveletekről, valamint a konfliktus kilátásairól tárgyalt az orosz vezetőkkel. A Fehér Ház például bírálta, hogy Moszkvában "vörös szőnyeggel" fogadták a szíriai elnököt.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.