Hétfőn 5 óra után minden külön bejelentés nélkül megnyitották a Szerbiával közös határt Bapskánál. Az addigra felgyűlt 2-3000 fős tömeg átrohant a nyitott kapukon. Utolsónak egy kerekesszékes fiút toltak át.
Menekültek ezrei rohantak át a szerb-horvát határon hétfőn késő délután, miután kinyitották a határt a horvátok – közölte az AP jelentése alapján több hírforrás is, köztük a The Washington Post.
Sokan már majdnem két napja várakoztak a szabad ég alatt Bapskánál, hogy átjuthassanak Szerbiából Horvátországba. (Ez a település a Sid-Tovarnik átkelőhöz esik közel.) Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője 5 óra után 20 perccel közölte, hogy megnyitották a határt. Melita Sunjic a határról azt mondta, hogy mindenféle külön bejelentés nélkül kinyitották a kapukat a horvátok. Amikor a határ megnyílt, mindenki futni kezdett – mondta.
A határ szerbiai oldalán az elmúlt napokban 2-3 ezer fős tömeg torlódott fel.
Arról a horvát Jutarnji List sem ír egyelőre, hogy miért döntöttek így az ország hatóságai.
Mint arról beszámoltunk, a Horvátországból érkező menekültek egyelőre nem jutnak át Szlovéniába, de a visszavezető utat ugyancsak kordonokkal zárták el a horvát oldalon a hatóságok, és rendőrsorfal állt fel a kerítés horvát oldalára. Így több száz menekült a két ellenőrzőpont közé szorult hétfőn.
Azok közül, akik nem jutottak át Szlovéniába, a szerencsésebbek a határ horvát oldalán kialakított táborokban töltik az időt.