Vöröskeresztes menekültközpontot próbáltak leégetni Finnországban
Az év eleje óta már több mint húszezer menekült érkezett Finnországba, többségük Irakból. A finnek vegyes érzésekkel viszonyulnak a befogadásukhoz. A hajnali gyújtogatásban nem sérült meg senki.
Ismeretlen tettesek megpróbálták felgyújtani szerdára virradóra a Vöröskereszt egyik menekültközpontját Finnország déli részén.
Az incidens a Hameenlinna várostól keletre fekvő Lammi településen történt. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint senkinek nem esett baja, a rendőrség nyomoz az ügyben.
Néhány hét alatt ez már a második ilyen bűncselekmény Finnországban: szeptemberben az ugyancsak dél-finnországi Kouvola városában dobtak gyújtópalackot egy menekültközpontra. A tettest elfogták.
A finn belügyminisztérium becslése szerint idén akár ötvenezer ember is kérhet menedékjogot Finnországban, míg tavaly négyezren voltak. Az év eleje óta már több mint húszezer menekült érkezett, többségük Irakból.
A migránsok számának hirtelen megugrása és a gazdasági válság közepette a finnek szemlátomást vegyes érzésekkel viszonyulnak a menekültek befogadásához. A finn városokban az elmúlt hetekben egyaránt voltak rokonszenvtüntetések és tiltakozások.