Világ hvg.hu 2015. szeptember. 23. 11:55

„Ez embertelen”: álruhás újságíró jutott be egy horvátországi menekülttáborba

Szíriainak adta ki magát, így jutott be az egyik menekülttáborba Horvátországban egy holland tévés újságíró. Danny Ghosen dokumentumfilmet készít a látottakról, a tervek szerint októberben lesz a bemutató, de egy rövid részletet már most közzétettek. A felvételen látszik, hogy a horvát–szerb határon fekvő menekülttáborban embertelen körülmények között tartanak bezárva menekülteket, akik szerint a hely maga a börtön.

A héten közétett, nem egészen 3 perces előzetesben látható a fedett regisztrációs hely, ahol felveszik a menekültek adatait, majd lefényképezik őket. A rejtett kamerás felvételeken megmutatnak egy kerítéssel elzárt területet is, ahol a szabad ég alatt, a földön feküdtek menekültek, többen már napok óta, és azt mondták, hogy a hely maga a börtön.

Danny Ghosen a regisztrációnál azt mondta, hogy szíriai, 34 éves, és még mindig tanul. A 3onderzoekt nevű tévéműsornak forgatta a rejtett kamerás felvételeket. A megjegyzéseit hollandul mondja el, de a menekültekkel saját nyelvükön beszél. Egy fiatal fiú azt mondta neki, hogy próbált információt kérni a horvát hatóságiaktól, de elhajtották.

A börtönként emlegetett elzárt részen takaróba burkolózva vacognak földön ülő, fekvő emberek, köztük gyerekek. Egyikük azt mondta, hogy kilenc napja van már ott, de mindenki legalább hat napot kénytelen ilyen körülmények között vesztegelni, mert a horvát hatóságok nem engedik őket tovább. Pedig azzal hitegették őket, hogy egy nap múlva mehetnek tovább. Étel nincs, és fedett helyre se tudnak menni, csak néhány sátrat lehetett látni.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.