2015. szeptember. 20. 16:30 MTI Utolsó frissítés: 2015. szeptember. 20. 18:01 Világ

Több száz terrosistával végeztek az egyiptomi terrorellenes hadjárat első két hetében

Több száz meggyilkolt, az Iszlám Államhoz tartozó terroristáról számolt be az egyiptomi sajtó a Sínai-félsziget északi részén folyó terrorellenes hadjárattal kapcsolatban, civil áldozatokról nem tettek említést.

Eddig 438 terroristával végeztek a Sínai-félsziget északi részén folyó terrorellenes hadjárat első két hetében - jelentette Máté Bence, az MTI tudósítója az egyiptomi sajtóra hivatkozva.

Sikerült a kormányerőknek ellenőrzésük alá vonniuk az Iszlám Állam (IÁ) helyi ágának főhadiszállását magába foglaló al-Dzsumejei körzetet, amit több mint száz harci járművel rohantak le, és több tucat fegyveressel végeztek.

A Sínai-félsziget északi felének azon részeit, ahova az IÁ-hoz tavaly csatlakozott Anszár Beit al-Makdisz dzsihadista milícia - amely azóta Vilájat Színáa-nak (Sínai Tartomány) hívja magát - befészkelte magát, tavaly év vége óta katonai övezetnek nyilvánították. A környékre független újságírókat nem engednek be, a harcokról szóló értesülések egyetlen forrása maga a hadsereg.

Egyes megfigyelők ezzel kapcsolatban arra hívták fel a figyelmet, hogy a bevetések eredményeiről szóló napi közleményeiben a hadsereg eddig egyetlen civil áldozatot sem említett, csak megölt terroristákról jelentett.

Ezenközben szemtanúk arról számoltak be, hogy a kormányerők tengervizet vezettek a Gázai övezettel közös határ mentén ásott árokba; nem hivatalos források szerint ez a föld alatti csempészalagutak elleni harc része.

Rafah határváros gázai oldalán azt jelentették, hogy a víz átömlött a palesztin oldalra. Környezetvédők már korábban jelezték, hogy az egyiptomiak által hivatalosan nem kommentált művelet következményeként jelentősen nőhet az övezet egyébként is veszélyeztetett talajvízkészletének sótartalma.

A palesztin sajtó még augusztusban jelentette, hogy az egyiptomi fegyveres erők 18 medencéből álló halgazdaságot építenek a határ mentén, elsősorban biztonsági megfontolásból. Kairó a palesztinok lakta övezetet tartja a régióba áramló fegyverek és fegyveresek egyik fő forrásának, ezért több ezer egyiptomi család kilakoltatásával járó biztonsági zónát alakított ki a határ mentén.

A vasárnapi jelentések szerint a hadsereg tizenkét újonnan feltárt alagutat semmisített meg. Csak tavaly év vége óta közel 600 ilyen járatot fedeztek fel és romboltak le a mindössze 14 kilométer hosszú határ mentén.

A szélsőségesek az átfogó terrorellenes hadjárat ellenére képesek gerillaakciók és merényletek végrehajtására. A fegyveresek ezen a héten két rendőrtábornokot lőttek agyon rajtaütéses akciókban.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.