2015. augusztus. 29. 20:58 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 29. 20:51 Világ

A lövöldözés következménye: megerősítik a nemzetközi vonatok biztonságát

Megerősítik a nemzetközi vonatok biztonságát Európában - jelentette be Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter szombaton, nyolc nappal az Amszterdam és Párizs között közlekedő szuperexpresszen történt lövöldözés után.

Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Spanyolország és Svájc belügyminiszterei szombaton tárgyaltak Párizsban, és a tanácskozás után kiadott közös nyilatkozatban az utas- és csomagellenőrzés megerősítésére, a névre szóló jegyek bevezetésére és fokozottabb járőrözésre szólítottak fel a főbb nemzetközi vonatokat illetően.

"Nélkülözhetetlen, hogy összehangolt és egyidejű ellenőrzéseket folytassanak bizonyos útvonalakon" - mondta Cazeneuve, hozzátéve, hogy a találkozón résztvevő országok fokozni akarják a titkosszolgálati együttműködést a feltételezett dzsihadisták ügyében. A tanácskozás zárónyilatkozatában arra sürgették az Európai Bizottságot, hogy az év végéig szigorítsa a fegyvertartásra vonatkozó szabályokat.

Szakértők szerint lehetetlen minden egyes utast és csomagot ellenőrizni az európai vasúthálózat megbénítása nélkül. "Nem akarunk teljes, átfogó utas- és csomagellenőrzést Németországban vagy Európában" - hangsúlyozta Thomas de Maiziere német belügyminiszter, rámutatva, hogy a fő kérdés a célzott együttműködés javítása és a gyanús személyekről szerzett információk cseréjének tökéletesítése.

Az Amszterdam és Párizs között több száz kilométeres sebességgel közlekedő Thalys expresszvonaton a lövöldözés Belgium területén történt. A vonatot Arras észak-franciaországi város pályaudvarán leállították, ahol az utasokat evakuálták. A sebesültek között egy-egy francia, brit és amerikai volt. A lövöldözőt két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette, majd a rendőrség letartóztatta. A géppisztollyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezett támadó francia rendőrségi források szerint Ajjúb al-Kazzáni, egy 26 éves marokkói férfi. A lövöldöző férfi minden valószínűség szerint kapcsolatban állt a radikális iszlám mozgalommal.

A Belgium, Franciaország, Hollandia és Németország között közlekedő Thalys vonatokon a Párizst Londonnal és Brüsszellel összekötő Eurostar-járatokkal ellentétben nem világítják át a csomagokat.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.