2015. augusztus. 28. 13:41 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 28. 14:41 Világ

Igazi menekültpokollá változott a Fekete-tenger idén

Az év eleje óta már több mint 300 ezer menekült választotta az életveszélyes földközi-tengeri utazást, hogy Európába jusson – közölte pénteken Melissa Fleming, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője. Közülük majdnem 200 ezren Görögországban, további 110 ezren pedig Olaszországban értek partot.

A szóvivő szerint a veszélyes tengeri úton 2500 haltak meg idén. Az ENSZ becsléseibe nem számította bele a líbiai partoknál csütörtökön történt két hajóbaleset halottainak számát, amely hivatalos források szerint száznál is több lehet. Tavaly egész évben 3500-an haltak meg vagy tűntek el földközi-tengeri útjuk során.

Tavaly 219 ezren menekültek Észak-Afrikából vagy Ázsiából a Földközi-tengeren keresztül az európai kontinensre.

"Az a módszer okozza a halálukat, ahogy a hajókon elhelyezik őket" – magyarázta Fleming.

Szerdán 51 ember holttestét találták meg az olasz hatóságok a líbiai partok közelében egy illegális bevándorlókat szállító hajó rakodóterében. Túlélők beszámolói szerint az embercsempészek ütlegelték őket, és így kényszerítették az embereket a hajó rakodóterébe. Ha ki akartak jutni a raktérből, hogy levegőhöz jussanak, fizetniük kellett az embercsempészeknek – mondta a szóvivő.

Múlt héten 49-en haltak meg egy vízi jármű rakodóterében, miután mérgező gázokat lélegeztek be. Szerdán egy felfújható gumicsónak 145 emberrel a fedélzetén bajba került a tengeren, 21-en veszhettek a vízbe – sorolta Fleming.

A szóvivő rámutatott: az Európai Unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex több tízezer ember életét mentette meg idén, az EU-tagországoknak azonban szorosabban együtt kellene működniük a probléma kezelése érdekében. Megismételte a főbiztosság korábbi álláspontját is, miszerint a megfelelő intézkedések bevezetése esetén a menekültkérdés kezelhető lenne.

Fleming emlékeztetett, hogy a veszélyes utazásnak vannak legális alternatívái is, mint amilyen például a könnyített vízumelbírálási szabályokkal bíró humanitárius bebocsátás, a családegyesítés vagy az áttelepítés egy adott országba. Hozzátette azonban, hogy ezek jogi lehetőségek "túl kevés" lehetőséget biztosítanak az "emberek nagy számához képest".

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.