2015. augusztus. 19. 20:32 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 19. 20:28 Világ

Lekapta a tilosban parkoló rendőröket, megbüntették

Egy új, sokat vitatott törvény értelmében 800 euró (250 ezer forint) bírságot kell fizetnie Spanyolországban egy nőnek, aki az interneten közzétette egy tilosban parkoló rendőrautó képét.

A dél-spanyolországi kisváros, Petrer lakója egy mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyen látta meg és fotózta le a parkoló rendőrautót, majd Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta azt. Megjegyzése szerint "a rendőrök ott parkolnak, ahol csak akarnak". 

Bár a nő már másnap törölte bejegyzését, "a polgárok védelmét hivatott", júliusban elfogadott törvény alapján pénzbüntetés fizetésére kötelezték.

Fermin Bonet, a helyi rendőrség képviselője szerdán elmondta, a két rendőr vandálok elleni sürgős bevetésen vett részt, ezért kellett gyorsan leállítaniuk valahol az autót. A nő ellen azért tettek feljelentést, mert szerintük a fotó és a kommentár a rendőrség megrágalmazása.

A július elsején érvénybe lépett törvényt ellenzői egyszerűen szájpecektörvénynek csúfolják. Újságírók, jogi szakértők és emberi jogi aktivisták vitatják, véleményük szerint a törvény támadás a szólás- és véleményszabadság ellen. Egyes esetekben a nem engedélyezett tüntetéseket akár 600 ezer euró (186 millió forintos) bírsággal is büntethetik, a közrend megzavarásáért 30 ezer euró (9 millió forintot), a rendőrséggel szembeni "tiszteletlen magatartásért" pedig 600 euró (186 ezer forintot) bírságot kell fizetni.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.