Világ hvg.hu 2015. augusztus. 14. 15:55

Megszülte gyermekét egy 11 éves megerőszakolt lány

Bár a gyereklányt a hírek szerint anyja volt élettársa ejtette teherbe, a mélyen vallásos Paraguay szigorú abortusztörvényei nem tették lehetővé a terhességmegszakítást. A kislány 3 és fél kilóval, komplikáció nélkül született meg.

Megszülte gyermekét csütörtökön egy 11 éves paraguayi lány, akit anyja volt élettársa erőszakolt meg. A mélyen katolikus országban naponta két 10 és 14 év közötti lány szül, gyakran szexuális erőszak következményeként – írta a Canberra Times.

A nevelőapja gyermekét megszülő lánytól is megtagadták az orvosok és a törvény képviselői a terhességmegszakítást, Paraguay törvényei ugyanis csak akkor engedélyezik az abortuszt, ha az anya élete veszélyben van. Ebben az esetben pedig a szakértőkből álló bizottság úgy ítélte meg, hogy a gyereklánynak szülnie kell, bár a cikkben megszólaltatott inter-amerikai jogvédő szervezet képviselője szerint egy ilyen fiatal lány négyszer nagyobb eséllyel hal bele a szülésbe, mint egy felnőtt.

Az Amnesty International amerikai igazgatója szerint ijesztő, hogy mennyire gyakori eset a dél-amerikai országban, ami a 11 éves lánnyal megtörtént. És ez így is marad, hacsak Paraguay nem tesz valamit a nemi erőszak áldozatainak védelme érdekében, nem dekriminalizálja az abortuszt és nem tesz azért, hogy elérhetővé váljanak a modern fogamzásgátlók az országban – mondta Erika Guevara.

A 3 és fél kilós kislány komplikáció nélkül, császármetszéssel jött a világra egy vöröskeresztes kórházban.

Az alábbi képen egy másik paraguayi tinédzser anya egy hónapos gyermeke látható:

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.