2015. augusztus. 14. 16:02 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 14. 17:08 Világ

Hétszáz kiló orrszarvútülköt és elefántagyart találtak egy hajón

Több mint 700 kilogrammnyi Mozambikból származó orrszarvútülköt és elefántagyarat foglalt le Vietnam középső részén a rendőrség – írta pénteken a Tuoi Tre hivatalos vietnami napilap.

A szállítmányt egy Da Nang kikötővárosba csütörtökön érkezett, köveket szállító hajó két konténerében találták – írta a Tuoi Tre. A lap szerint 593 kilogramm elefántagyarat és 142 kilogramm orrszarvútülköt koboztak el. A hajó Malajzia érintésével az észak-vietnami Hai Phongba tartott.

A kommunista Vietnam előkelő helyet foglal el a kihalás fenyegette fajokkal feketén kereskedő országok listáján. Az országban nagy a kereslet az orrszarvútülök iránt, amelynek rákgyógyító hatásában – az azt cáfoló tudományos bizonyítékok ellenére – továbbra is sokan hisznek.

Az elefántagyart Vietnamban a népi gyógyászatban használják, valamint dísztárgyakat készítenek belőle és talizmánként is használatos. A veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok kereskedelméről szóló egyezmény (CITES) 1989 óta tiltja az elefántcsont kereskedelmét, még ha 1997 óta egyes konkrét üzleteket engedélyez is a dél-afrikai államok számára.

A vietnami és kínai kereslet miatt azonban az elmúlt években virágzott a feketekereskedelem, veszélybe sodorva az afrikai orrszarvúkat. Jelenleg mintegy 5000 keskenyszájú és mintegy 20 ezer szélesszájú rinocérosz él világszerte, többségében Dél-Afrikában.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.