2015. augusztus. 08. 16:37 MTI Utolsó frissítés: 2015. augusztus. 08. 18:29 Világ

Börtön vagy házasság: egy bíró döntött egy fiatal pár életéről Texasban

Fejest ugrott a házasságba egy 20 éves texasi fiatalember, akit egy helyi bíró állított választás elé: elveszi választottját, vagy 15 napra börtönbe kerül vetélytársa bántalmazásáért.

A pénteken nyilvánosságra került bírósági dokumentumok szerint Josten Bundyt márciusban tartóztatták le, mert megverte barátnője volt udvarlóját. Randall Rogers bíró úgy határozott: ha Bundy 30 napon belül feleségül veszi a 19 éves lányt, próbaidőre bocsátja, nem küldi börtönbe.

Az ítélet szerint Bundynak a Bibliából is másolnia kell, és tanácsadáson kell részt vennie.

Bundy a házasságot választotta, és menyasszonya, Elizabeth Jaynes is beleegyezett a gyors esküvőbe.

A lány apja azonban nem örült az ítéletnek, és dühösen beszélt a bíróról a KLTV tévécsatornának: szerinte kikényszerítette a házasságot, amihez nem volt joga, ezért meg kellene vizsgálni, hogy nem történt-e bírói tévedés.

A pár elmondta: bár szó volt közöttük az esküvőről, nem tervezték ilyen sebbel-lobbal, ennek ellenére boldogok. Az viszont nem tetszett nekik, hogy kényszerűségből kellett ilyen hamar beleugraniuk a házasságba. "Nem tudtunk olyan esküvőt szervezni, amilyet akartunk. Még fehér ruhám sem volt" – panaszkodott az ifjú feleség.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?