Világ MTI 2015. július. 17. 20:35

Kihajította kormányából a reformok ellen szavazókat Ciprasz

A görög miniszterelnök menesztette pénteken azokat a kormánytagokat, akik előző nap a nemzetközi hitelezők által követelt reformintézkedések ellen szavaztak – közölte péntek este a görög miniszterelnök hivatala.

A görög kormányfő leváltotta többek között Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi- és energiaügyi minisztert és Dimitrisz Sztratoulisz szociális ügyekkel foglalkozó miniszterhelyettest is. A két politikus sokak szerint a kormányzó Sziriza párt szélsőbaloldali szárnyának vezetői. Mindketten ellenzik az újabb takarékossági intézkedéseket és az állami tulajdon privatizálását, valamint az euróövezetből való kilépés mellett foglaltak állást.

Ciprasz az eddigi munkaügyi minisztert, a szoros szövetségesének számító Panosz Szkurletiszt ültette Lafazanisz helyére, míg a munkaügyi tárca élére Jorgosz Katrúgaloszt, az eddig adminisztratív reformokkal foglalkozó miniszterhelyettest nevezte ki.

Megújul a védelmiminiszter-helyettesi, a külügyminiszter-helyettesi, a pénzügyminiszter-helyettesi és a kormányszóvivői poszt is. Az átalakítás a kormány összesen 10 tagját érinti.

A csütörtökre virradó éjjel rendezett parlamenti szavazáson Ciprasz az ellenzék szavazatai nélkül nem tudta volna keresztülvinni azokat a reformintézkedéseket, amelyek végrehajtását a nemzetközi hitelezők követelik Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.