Világ hvg.hu/MTI 2015. július. 14. 08:59

Megvan az iráni atommegállapodás: 2016-tól oldhatják fel a szankciókat

Kedd reggel megszületett a történelmi megállapodás arról, hogy Irán visszafogja atomprogramját. Ha ez teljesül, a nagyhatalmak 2016-tól feloldják az iszlám köztársaság elleni szankciókat, bár a fegyver- és a rakétaszállítási embargó még évekig fennmarad. Az ellenőrök felkereshetik az iráni atomlétesítményeket, de nem korlát nélkül. Izraelben a kormány és az ellenzék egyaránt hevesen bírálta a megállapodást, az iráni elnök szerint viszont új távlatokat nyit az egyezmény. Róháni meglebegtette, hogy esetleg beszállnának az Iszlám Állam elleni harcba.

Megszületett az atommegállapodás Irán és a hat nagyhatalom (Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, továbbá Németország) között – számolt be kedd reggel több hírforrás egy iráni diplomatára hivatkozva. Az AP hírügynökségnek egy nyugati diplomata is megerősítette a fejleményeket, majd később hivatalosan is bejelentették, hogy megvan az egyezmény.

A megállapodás célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra.

A felek feloldják a Teherán elleni szankciókat, cserébe Irán visszafogja atomprogramját – írta a Sky News. Előzetes hírek szerint a megegyezés lehetővé teszi, hogy a nagyhatalmak ellenőrei felkeressék az iráni atomlétesítményeket, de nem korlát nélkül: Teherán nem köteles erre minden esetben engedélyt adni, vagy elhalaszthatja a látogatások időpontját. Legkorábban 2016 elejétől, fokozatosan oldhatják fel az Irán elleni szankciókat – közölte egy francia diplomata.

Laurent Fabius francia és Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatója Bécsben
AFP / Joe Klamar

A megállapodás hírére az olajár zuhanni, a rubel pedig gyengülni kezdett.

65 napon belül visszaállíthatják a szankciókat

Ha Irán megsértené az atomprogramjáról a hatok elnevezésű országcsoporttal kötött megállapodást, akkor 65 napon belül visszaállíthatják a szankciókat, amelyeket a megegyezés alapján feloldanak. Ezt a feltételt Teherán elfogadta.

Az iráni atomprogram létesítményei
MTI

A név nélkül nyilatkozók hozzátették, hogy az Irán elleni fegyverszállítási embargó még öt évig marad érvényben, míg a rakétatechnológiák vásárlására vonatkozó szankciók nyolc évig.

Haszan Róháni iráni elnök a Twitteren üzent: szerinte új távlatokat nyit a megállapodás, és lehetővé teszi, hogy a nemzetközi közösség mostantól a közös biztonsági kihívások elleni küzdelemre összpontosítson. Róháni úgy vélte, hogy a megállapodással "megoldódott egy válság, amely nem volt szükségszerű", és most közösen koncentrálhatnak olyan kihívásokra, mint például az Iszlám Állam nevű dzsihadista fegyveres szervezet elleni fellépés.

A megállapodást az EU is hivatalosan jóváhagyta – közölte kedden Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Üvöltve vitatkoztak

A tárgyalások menetéről a német tárgyalóküldöttség egy tagja elmondta, "nagyon nehéz munka volt, a felek egész éjjel vitatkoztak. Többször hevesen, időnként kiabálva. Az eredmény azonban magáért beszél" – hangoztatta.

A hat ország és Irán külügyminiszterei magyar idő szerint fél 11-kor Bécsben találkoztak, hogy ratifikálják a hónapok óta készülő megállapodást, majd sajtótájékoztatón osztották meg a nyilvánossággal az egyezmény részleteit. Elsőként az derült ki, hogy "menetrendet" írt alá a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ)  és Irán kedden azzal a céllal, hogy az év végéig tisztázzák az iráni atomprogram kapcsán fennálló nyitott kérdéseket. A NAÜ várhatóan december közepén összeül, hogy mérlegelje, betartotta-e Teherán vállalt kötelezettségeit, és amennyiben az ENSZ szakosított szervezete zöld utat ad, 2016-tól feloldják a kényszerintézkedések egy részét.

A külföldi bankokban befagyasztott iráni pénzeket is felszabadítják – írta kedden az IRNA teheráni állami hírügynökség.

Netanjahu: Irán biztonságos utat kap az atomfegyverhez

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint történelmi léptékű súlyos hiba az Iránnal kötött nemzetközi alku Teherán vitatott atomprogramjáról. Izraelben a kormánykoalíció és az ellenzék pártjai egyaránt elítélik a kedden született megállapodást.

 

Netanjahu kijelentette, lehetőségei szerint Izrael mindent elkövet, hogy megfékezze Irán nukleáris törekvéseit. "Irán biztonságos utat kap az atomfegyverhez" – értékelte az egyezményt. "Eltávolítottak számos korlátozást, amelynek meg kellett volna ebben akadályoznia" Iránt – tette hozzá az izraeli kormányfő.

 

Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes közleményt adott ki, mely szerint "a Nyugat megadta magát a gonosz Irán által vezetett tengelyének. Nagyon súlyosak a belátható jövőben az egyezmény következményei" – állította bírálatában Hotoveli. "Irán tovább terjeszti minden irányba terrorsejtjeinek áttéteit, folytatja a Közel-Kelet lángba borítását, és a legrosszabb, hogy hatalmas lépést tesz majd a nukleáris állammá válás felé."

Nagyjából azonos az áprilisi megállapodással

Mint arról beszámoltunk, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt állandó tagja és Németország az általuk megszabott hétfő éjféli határidőig nem tudta befejezni a tárgyalásokat Iránnal. A felek így Irán nélkül éjfél után ismét tárgyalóasztalhoz ültek, és alig több mint egy óra alatt kidolgoztak egy megállapodástervezetet, amely jobbára azonos az április elején megkötött keretmegállapodással.

Egy diplomáciai forrás azt emelte ki az új változatból, hogy Iránnak be kell engednie minden gyanús nukleáris létesítményébe – a katonaiakba is – az ENSZ-ellenőröket. Ha Irán ebbe belemegy, akkor a BT ideális esetben még ebben a hónapban határozatot fogad el a megállapodásról, és mindkét fél elkezdi végrehajtani a rá vonatkozó kötelezettségeket, vagyis Iránnak vissza kell fognia atomprogramját a keretmegállapodásban foglaltaknak megfelelően, a hatoknak pedig fokozatosan feloldaniuk az Irán elleni büntetőintézkedéseket, szintén a megállapodás szerint – tette hozzá a diplomata.

A felek az április elején Lausanne-ban megkötött keretmegállapodásban megegyeztek abban, hogy ezt június 30-ig végleges formába öntik. Ezt a határidőt négyszer meghosszabbították, a legutolsó hétfő éjfél volt, de erre sem sikerült befejezni a tárgyalásokat.

Hirdetés
Itthon Galicza Dorina 2024. december. 16. 12:07

A latteavokádó az Év szava a HVG-nél 2024-ben

Ez volt az az év, amikor megtudtuk, egy kávékülönlegesség is képes tökéletesen leírni a magyar belpolitika viszonyait. Hiába, Orbán Viktor tusványosi beszédében mindig tud újat mutatni.