2015. június. 18. 13:20 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 18. 13:19 Világ

Menesztették az ukrán biztonsági szolgálat vezetőjét

Az SZBU-főnök a Kijev mellett múlt hétfőn kigyulladt olajraktár ügyében tett nyilatkozataival kavart a napokban belpolitikai vihart. Azt mondta ugyanis, hogy a raktár társtulajdonosa a főügyész egyik volt helyettese, akit nem nevezett meg.

Menesztette csütörtökön az ukrán parlament az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) éléről Valentin Nalivajcsenkót. A határozati javaslatot, amelyet Petro Porosenko elnök nyújtott be, a 450 fős törvényhozás 248 tagja támogatta, az ülésen jelen lévő  364 képviselő közül. 

Porosenko egy korábbi nyilatkozatában kifejezte, hogy elégedetlen Nalivajcsenko munkájával. Ukrán sajtóforrások ugyanakkor emlékeztetnek arra, hogy az SZBU-főnök a Kijev mellett múlt hétfőn kigyulladt olajraktár ügyében tett nyilatkozataival kavart a napokban belpolitikai vihart. 

Június 12-én Nalivajcsenko egy tévéinterjúban kijelentette, hogy a BRSZM-Nafta Kijev mellett múlt hétfőn kigyulladt raktárának társtulajdonosa a főügyész egyik volt helyettese, akit nem nevezett meg. Hétfőn az ukrán főügyészség berendelte kihallgatásra az SZBU-főnököt, aki közvetlenül a kihallgatás előtt tett nyilatkozatában elárulta, hogy Anatolij Danilenkóról beszélt, amikor a raktár társtulajdonosát említette. Kijelentette, hogy a volt főügyészhelyettes "a raktárban elkövetett bűncselekményeket fedezett". Kihallgatásán átadta a Danilenkóra terhelő bizonyítékokat tartalmazó dokumentumokat és felszólította a főügyészséget, hogy vegye őrizetbe a volt tisztségviselőt.

A BRSZM marketing igazgatója viszont kedden cáfolta, hogy a volt főügyészhelyettesnek bármi köze lenne a vállalathoz. Ugyancsak kedden Nalivajcsenko pedig azt cáfolta, hogy bármiféle konfliktus lenne az SZBU és a főügyészség között. Tanácsadója, Markijan Lubkivszkij ugyanakkor bejelentette, hogy az SZBU a tűzvész kapcsán berendeli kihallgatásra a volt főügyészhelyettest. Az ukrán sajtóban közben az a hír terjedt el, hogy Porosenko elnök a mögötte álló parlamenti frakcióval folytatott megbeszélésén javasolta az SZBU-főnök menesztését. 

Valentin Nalivajcsenkót legutóbb 2014. február 24-én nevezték ki az ukrán biztonsági szolgálat élére. A tisztséget már másodjára töltötte be, korábban 2006 decemberétől 2010 márciusáig volt az SZBU főnöke.   

A Kijev megyei Vaszilkivi járásban, Krjacski falunál található BRSZM-Nafta vállalat olajraktárában kilenc nap után, szerdán sikerült csak eloltani teljesen a tüzet. A katasztrófának öt halálos áldozata és 15 sérültje lett. A katasztrófavédelem számításai szerint mintegy 50 millió hrivnya, azaz 63 millió forint kár keletkezett. 

A belügyminisztérium közlése szerint azért lett ekkora a kár mértéke, mert a vállalat vezetése másfél órás késlekedéssel hívta ki a tűzoltókat. Felvetődött a gyanúja annak, hogy valami törvénytelent igyekeztek leplezni a vállalat vezetői. A hatóságok hivatalosan a biztonsági előírások megsértése miatt indítottak eljárást. A vállalat főmérnökét a bíróság házi őrizetbe helyezte.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.