Világ MTI 2015. június. 16. 05:30

Egy másik Bush fiú is amerikai elnök akar lenni

Jeb Bush hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy beszáll az amerikai elnökválasztási küzdelembe, azt hangoztatva, hogy helyre teszi a csak "bajokat okozó" washingtoni kormányzatot.

A volt floridai kormányzó, akinek apja és bátyja az Egyesült Államok két legutóbbi republikánus elnöke volt, s aki nyilvánvalóan a republikánus politikai elit jelöltje, azzal igyekezett megkülönböztetni magát számos pártbéli riválisától, hogy bírálta a washingtoni politikacsinálást, és az Egyesült Államok kormányát okolta azokért a bajokért, amelyekkel szembe kell néznie az országnak.

"Be fogjuk venni Washingtont – e dinamikus ország alkalmazkodásra képtelen fővárosát – és ki fogjuk rántani a mindig csak gondokat okozó kerékvágásából" – mondta John Ellis "Jeb" Bush a Miami-Dade Főiskolán mondott beszédében Florida államban, amelynek két időszakon át a kormányzója volt.

Hétfői bejelentésének helyszínével, a multikulturális diáknépességgel rendelkező Miami-Dade Főiskolával pedig nyilvánvalóan azt akarta hangsúlyozni, hogy változtatni kíván a döntően fehérbőrű politikusok által uralt Republikánus Párt arculatán.

AFP / Nicholas Kamm

"Nincs szükségünk még egy olyan elnökre, aki csupán az elkényeztetett washingtoni elit vezetője akar lenni. Olyan elnökre van szükségünk, aki kész megváltoztatni és szétzúzni az ország fővárosának egész kultúráját" – hangoztatta angolul és spanyolul is elmondott beszédében.

Jeb Bush a Texasi Egyetemen latin-amerikai szakon végzett. Feltehetően a magáénak tudhatja majd számos, a térségből származó választó rokonszenvét, mert kitűnően beszél spanyolul, katolikus és a felesége mexikói származású.

A 62 éves politikus az eseményre édesanyja, a 90 éves Barbara Bush kíséretében érkezett, apja és bátyja ugyanakkor nem volt jelen. Jeb Bush kezdettől azon igyekezett, hogy elnökjelölt aspiránsként ne kelljen magával hurcolnia George H.W. Bush és George W. Bush elnöki örökségének terheit, különös tekintettel a bátyja által elrendelt 2003-as iraki invázióra és arra a pénzügyi válságra, amely hivatali ideje végére hatalmasodott el az Egyesült Államokban.

Stábja vasárnap tette közzé kampánylogóját, amelyen csak politikusi beceneve szerepel egy felkiáltójellel, és nincs rajta vezetékneve, amely várhatóan egyszerre lesz a legnagyobb politikai tőke és a legnagyobb tehertétel számára a 2016. novemberi elnökválasztásokig hátralévő 17 hónapban.

Bush-nak, ha elnyeri pártjának hivatalos elnökjelöltségét, valószínűleg Hillary Clinton volt New York-i szenátorral és külügyminiszterrel, Bill Clinton volt elnök feleségével kellene megküzdenie a legmagasabb amerikai politikai posztért.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.