2015. június. 10. 18:12 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 10. 18:12 Világ

Elfogtak két oroszt egy lett katonai bázison

Őrizetbe vettek egy katonai támaszpontra behatoló két oroszt a lett hatóságok. Röpiratok, zászlók voltak náluk, de nem tudni, mit akartak.

A lett hatóságok őrizetbe vettek két orosz állampolgárt, akik illegálisan hatoltak be az Adazi település melletti katonai támaszpontra, ahol a Saber Strike (Kardcsapás) fedőnevű NATO-hadgyakorlat aktív szakasza folyik - közölte a lett hadsereg szerdán. A hadsereg közleménye szerint a két oroszt nem messze a behatolás helyszínétől fogták el. A bázist elkerítő kerítésen egy létra segítségével jutottak át. 

A két őrizetbe vett személynél kisméretű orosz zászlókat és angol nyelvű röpiratokat találtak. A támaszponton csak rövid ideig tartózkodtak, ezért nem tudták végrehajtani azt, amit terveztek - áll a közleményben, amely ugyanakkor nem pontosítja, hogy mi is volt a szándékuk. Hozzáteszi, hogy a hadsereg tisztázni fogja az eset körülményeit. Az oroszokat átadták az igazságügyi szerveknek.    

A Saber Strike fedőnevű hadgyakorlat fő célja a harci cselekmények összehangolásának gyakorlása a nemzetközi szövetségesi hadműveletek során. A hadgyakorlat aktív szakasza Lengyelországban, Lettországban, Litvániában és Észtországban kezdődött meg hétfőn, és mintegy hatezer katona vesz részt rajta. A négy ország katonái mellett amerikai, dán, finn, kanadai, német, norvég, portugál, szlovén és brit katonák is jelen vannak.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.