2015. június. 09. 17:13 MTI Utolsó frissítés: 2015. június. 09. 17:14 Világ

Elszipkázta fiát az Iszlám Állam, beperelte a francia államot

Beperelte a francia államot egy anya, akinek fiatalkorú gyermekét nem tartóztatták fel a hatóságok a nizzai repülőtéren, amikor az Szíriába indult, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

A Párizsban kedden kezdődött per felperese egy nizzai nő, akinek akkor 16 éves fia 2013. december 27-én három társával Szíriába utazott. A néhány héttel korábban az iszlám hitre áttért fiú a dél-franciaországi város repülőterén egy Isztambulba tartó járatra szállt fel. Onnan Szíriába utazott tovább az anyja szerint, akivel telefonon tartja a kapcsolatot.

Samia Maktouf, az anya ügyvédje szerint a fiú a személyi igazolványát mutatta fel a repülőtéren, ahol a rendőrség egyáltalán nem nyugtalankodott amiatt, hogy egy fiatalkorú kíséret és csomag nélkül, egyirányba szóló jeggyel utazik Törökországba. "A rendőrség súlyos hibát követett el" – hangsúlyozta az ügyvéd.

Az anya szerint a rendőrség kötelezettségmulasztást hajtott végre, ezért 110 ezer eurós (34,4 millió forintos) kártérítés megfizetésének kiszabását kéri a párizsi közigazgatási bíróságtól számára és három másik gyermeke számára.

"Nem a pénz a cél, hanem meg akarjuk értetni, hogy hiba történt. Meg kell akadályozni, hogy fiatalkorúak elutazhassak a dzsihádba (iszlám szent háborúba) harcolni" – hangsúlyozta az ügyvéd.

A belügyminisztérium a családnak írt levelében úgy vélte, hogy a hatóságok nem követtek el hibát, miután a fiatalembert ellenőrizték, hiszen neki joga volt külföldre utaznia a személyi igazolványával. Az államot a belügyminisztérium szerint nem terheli felelősség, miután a fiú ellen nem rendeltek el területelhagyási tilalmat.

Franciaországban él Európa legnagyobb muzulmán közössége. Innen származik a legtöbb európai dzsihadista, a becslések szerint Szíriában most körülbelül ötszáz francia állampolgár harcol. Tavaly több, Szíriába készülő fiatalkorút is feltartóztattak a hatóságok a repülőtereken, de általában csak azután, hogy a hozzátartozók értesítették a hatóságokat a fiatal elutazási szándékáról.

A nizzai fiatal anyja azt állítja, hogy csak néhány nappal a fia indulása előtt, a társaitól tudta meg, hogy Szíriába készülnek. A rendőrséget pedig fia elutazása után, december 28-ra virradó éjjel értesítette, amikor már 24 órája nem volt híre a gyermekéről.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.