Világ MTI 2015. június. 06. 09:31

Teltház van Szarajevóban, megérkezett a pápa

Megteltek a szarajevói hotelek, a boszniai fővárosba Európa több országából érkeztek vendégek és zarándokok, hogy részt vegyenek Ferenc pápa szombati látogatásának programjában.

Szarajevó sétálóutcája, a Ferhadija már péntek délután is angol, német, spanyol, szerb, horvát, bosnyák és magyar vendégektől volt hangos, a Szarajevóba érkezők egyik első útja általában a cukrászdáiról és kávézóiról ismert városrészbe vezet ugyanis.

Itt szinte egymás mellett található egy szerb ortodox templom, a Ferhadija mecset, illetve a szarajevói katedrális, amely mellett II. János Pál pápa szobra is áll. Az országban jelen lévő három legnagyobb vallás objektumai húsz évvel az 1992-1995-ös boszniai háború lezárása után békésen megférnek ezen a kis területen.

A boszniai főváros történelmi központjában, a Bascarsiján viszont péntek este "indult be az élet", az óváros éttermei zsúfolásig megteltek, az ajándékboltok árusai pedig nem győzték feltölteni polcaikat.

Ferenc pápa látogatása alkalmából a Szentatya portréjával díszített bögrék, hűtőmágnesek, pólók és kulcstartók is készültek. Ezek mellett továbbra is nagy igény van az 1984-es téli olimpia kabalájával, Vuckóval, a farkaskölyökkel díszített szuvenírekre.

Szarajevó központját, illetve a pápamobil várható útvonalát pénteken lezárták, szinte az egész városban kizárólag gyalog lehet közlekedni szombaton. A zarándokok buszainak külön útvonalat jelöltek ki. A biztonsági intézkedések közé tartozik, hogy az újságíróknak és a látogatóknak minden eseményre három órával korábban kell érkezniük, hogy átvizsgálhassák őket, illetve a pápamobil útvonalán minden ablakot be kell zárni, és az erkélyen sem tartózkodhat senki a pápa elhaladásának pillanatában.

A katolikus egyházfőt ezen kívül több ezer rendőr és ügynök védi. A boszniai hatóságok közölték, hogy fokozott megfigyelés alatt tartják azokat, akik esetlegesen veszélyt jelenthetnének a pápára.

Ferenc pápa szombaton 9 órakor érkezett meg Szarajevóba, ahol előbb az államvezetés több tagjával találkozik, majd 11 órakor misét tart a Kosevo stadionban, amelyen több mint 65 ezren vesznek majd részt. A pápa délután a hívekkel, a fiatalokkal, illetve papokkal, nővérekkel, papnövendékekkel találkozik.

Két évvel ezelőtti megválasztása óta Ferenc pápa nem sokat utazott, a szarajevói a nyolcadik külföldi útja, korábban Brazíliában, a Közel-Keleten, Dél-Koreában, Albániában, Franciaországban, Törökországban, illetve Ázsiában, Srí Lankán és a Fülöp-szigeteken járt.

Bosznia-Hercegovinában korábban kétszer járt pápa, 1997-ben és 2003-ban II. János Pál a helyi egyházak tagjaival és a hívekkel találkozott. Ez az első olyan pápai látogatás, amelynek politikai, illetve diplomáciai vetülete is van, ezért találkozik Ferenc pápa az ország vezetőivel.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.