Világ MTI 2015. május. 21. 16:07

Maradhat a bőröndben becsempészett afrikai kisfiú

Egy évre szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott Spanyolországban az a nyolc éves afrikai kisfiú, akit két héttel ezelőtt egy rózsaszín gurulós bőröndbe bújtatva akart becsempészni egy fiatal nő az egyik észak-afrikai spanyol enklávé, Ceuta területére - közölte a ceutai idegenrendészeti hivatal csütörtökön.

A hatóságok a rendkívüli körülményekre hivatkozva adták meg a tartózkodási engedélyt az elefántcsontparti kisfiúnak, aki egyelőre egy gyermekvédelmi intézményben várja, hogy visszatérhessen családjához.

Guardia Civil

A szülők ügyvédje a spanyol sajtónak beszámolt arról, hogy a család októberben kérvényezte hivatalosan a hatóságoktól, hogy  Afrikából Spanyolországba hozhassák a gyermeket, de a kérelmet akkor elutasították, mivel jövedelmük nem érte el a törvényben meghatározott összeget.

Az apa, aki egy mosodában dolgozik Fuerteventura szigetén, 1250 eurót, azaz 383 ezer forint visz haza havonta, míg a törvényi előírás szerint 81 euróval, vagyis 24 ezer forinttal többre, 1331 euróra lenne szükség a négytagú család eltartásához - tette hozzá.

Az ügyvéd szerint az apa vallomásából az derült ki, hogy embercsempész maffia áldozata lett a család. 5000 eurót (1,5 millió forintot) fizettek egy bűnbandának, hogy Spanyolországba juttassák a gyereket. Az embercsempészek azt ígérték:, hogy a madridi Barajas reptéren adják át családjának a fiút, de ott az apa hiába várt a megbeszélt időpontban.

Ezután azt mondták neki, hogy a Marokkó által körülvett Ceuta enklávé felé viszik a gyereket, ezért az apa Marokkóba utazott. Azonban a határátkelésnél a spanyol hatóságok megtalálták a bőröndbe bújtatott gyereket, majd pedig az apát is őrizetbe vették. A férfi azt állítja: nem tudott arról, hogy bőröndben akarták átcsempészni fiát a határon.

Az ügyben állást foglaltak a spanyol parlamenti pártok is, amelyek mindegyike úgy foglalt állást: meg kell oldani, hogy a család újra együtt lehessen.

A családtagok évek óta élnek egymástól elszakítva. A házaspár, több ezer afrikaihoz hasonlóan, egy jobb élet reményében érkezett Spanyolországba, de négy gyermekük közül csupán az egyiket, egy kislányt sikerült magukkal vinniük, a többieket rokonok gondjaira bízták.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.