A német fapados légitársaság Airbus A320-as személyszállító repülőgépe Dél-Franciaországban zuhant le. A gép fedélzetén az első hírek szerint 144 utas volt és 6 fő személyzet. A roncsokat helikopterekkel megtalálták ugyan, de nagyon nehezen megközelíthető helyen, a hegyekben vannak. A baleset oka egyelőre nem ismert, de új információk szerint a gép nem adott le vészjelzést, és épp egy nappal korábban esett át ellenőrzésen. A gép fekete dobozát délután megtalálták.
Lezuhant a Lufthansa fapados cégének, a Germanwingsnek egy repülőgépe kedden délelőtt Dél-Franciaországban, Alpes-de-Haute Provence régióban. A Lufthansa szerint baleset történt, minden más verzió csupán spekuláció.
A gép fedélzetén első hírek szerint 144 utas és 6 fő személyzet volt. A spanyol kormány adatai szerint 45 spanyol tartózkodott a gépen. A francia elnök szerint többségében a tengerpartról hazatérő németek lehetnek az áldozatok. Hollande azt mondta, bár nem biztos, de egyelőre francia áldozatról nem tudnak. A Euronews arról számolt be, a német és spanyol áldozatok mellett 39 török állampolgár is volt a gépen. 16 német halterni középiskolás cserediák is a lezuhant gépen utazott két tanárukkal együtt. A Germanwings közlése szerint két csecsemő, illetve feltételezésük szerint 67 német utas volt a gépen, de mint mondta, mivel a schengeni övezeten belül nincs útlevél-ellenőrzés, ezért nehéz megmondani az utasok nemzetiségét, illetve először a hozzátartozókat akarják értesíteni. Egyes adatok szerint a gépen 82 férfi és 60 nő utazott, valamint a két csecsemő.
A magyar külügyminisztérium közölte, várják a hivatalos értesítést az utaslistával kapcsolatban, de nem hivatalos forrásból származó információ szerint vélelmezhetően nincs magyar állampolgár az áldozatok között.
Manuel Valls francia miniszterelnök úgy nyilatkozott, attól tartanak, senki sem élte túl a szerencsétlenséget. Francois Hollande francia elnök azt mondta, "a baleset körülményei arra engednek következtetni, hogy nem lesznek túlélők". Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a helyszínre utazott. A közlekedési államtitkár szerint nincsenek túlélők, de speciális gyalogos expedíció indult a roncsokhoz, amelyek a hegyekben egy nehezen megközelíthető helyen vannak. Az expedíció először túlélők után fog kutatni, de ha nem találnak, akkor a holttesteket kell elszállítaniuk, amelyeket átmenetileg egy közeli iskola tornatermébe fogják vinni. Kedden este a rendőrség azt közölte, hogy az áldozatok azonosítása és hazaszállítása szerdán kezdődik majd.
A gép a Lufthansa tulajdonában lévő Germanwings német légitársaság 4U 9525 járata volt, és Barcelonából Düsseldorfba tartott. A lezuhant Airbus A320-ast a Lufthansa még 1991-ben vásárolta, a "Mannheim" becenevű gép először 1990-ben repült. Az ilyen Airbusok átlagos életkora a kereskedelmi forgalomban 25 év, vagyis hamarosan kivonták volna a forgalomból, de a gépen a legutóbbi rutinellenőrzést március 23-án, azaz hétfőn, egy nappal a szerencsétlenség előtt végezte el a Lufthansa Technik Düsseldorfban.
Legutóbb 2013 nyarán esett át a gép teljes átvizsgáláson a gyári előírásoknak megfelelően, a gép kapitánya pedig már több mint 10 éve dolgozott a Lufthansa és a Germanwings kötelékében, és több mint 6000 repült órán volt már túl ezen a repülőgéptípuson. A tragédia reggelén a gép egyszer már elrepült Düsseldorfból Barcelonába, majd fél órás késéssel indult vissza Düsseldorfba. A Lufthansa nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért indult késéssel a gép. A katasztrófa hatására az Airbus és a Lufthansa részvényei is zuhanni kezdtek a tőzsdén.
A barcelonai magyar főkonzulátus konzulja a hvg.hu-nak azt mondta, nem tájékoztatták őket arról, hogy lett volna magyar utas a lezuhant gépen, de hozzátette, ebben a releváns válasz a német, illetve a francia hatóságoktól jöhet, a németeknél van ugyanis az utaslista, a franciák pedig a tragédia helyszínén tájékozódhatnak. Információink szerint a berlini magyar követséget, illetve konzulátust nem értesítették magyar utasról.
Rendőrségi és katonai helikopterek megtalálták a roncsokat Digne és Barcelonnette helységek között, a roncsok mellett pedig emberi testeket is láttak. A gép maradványai Vernet község mellett, a francia Alpok Trois Évechés nevű részén vannak, ahol egyébként sípályák is találhatók.
Francois Hollande azt mondta, nagyon nehezen megközelíthető helyről van szó, 2700 méterrel a tengerszint felett. A roncsok földi járművel megközelíthetetlenek, így csak a levegőből lehet hozzájuk jutni, illetve egy gyalogos expedíció indult a helyszínre.
Szerda délután sikerült megközelíteni a roncsokat, és megtalálták a gép egyik fekete dobozát is mintegy 10 kilométerre a repülőgép maradványaitól.
Adott le vészjelzést, vagy sem?
A gép 10 óra után indult Barcelonából, és 11 óra 49 perckor kellett volna Düsseldorfba érkeznie, 11 óra 15 perckor azonban eltűnt a radarképekről. A France24 azt írja, a polgári repülési hatóságok szerint nem adott le vészjelzést, bár korábban arról jelentek meg hírek, hogy a gép jelezte, hogy "végveszélyben van". Valójában a légihatóság közölte, hogy baj van a géppel, miután megszakadt vele a kapcsolat, amelyet az aix-en-provence-i légi irányítók észleltek.
A Germanwings vezérigazgatója azt mondta, egyelőre úgy tűnik, 10.45-kor zuhant le a repülőgép. A gép egy perccel azután, hogy elérte az utazási magasságot, már süllyedésbe kezdett, ez mintegy 8 percig tartott, majd 10.53-kor veszett el a francia radarok elől, ezután szenvedett szerencsétlenséget.
A Le Monde azt írja, a francia Polgári Légiközlekedési Hatóság egyik mérnöke 10 óra 30 perckor vesztette el a rádiókapcsolatot a géppel. A gyakorlat szerint a gépeknek rendszeresen be kell jelentkezniük, de a Germanwings járata a továbbiakban nem reagált a hívásokra. Amikor a földi irányító érzékelte, hogy a gép süllyedni kezd és nem is reagál a hívásokra, leadta a vészjelzést. Egy esetleges terrortámadás megelőzésére ekkor egy katonai vadászgép és egy helikopter is a gép felé indult, hogy felvegyék vele a kapcsolatot, de a gép ekkor már lefele tartott.
Bár korábban a francia Le Point azt írta, a gép a marseille-i irányítótoronnyal volt folyamatosan kapcsolatban, a pilóta nekik adott le vészjelzést, majd sürgős ereszkedési engedélyt kért, amelyet általában az utastérben bekövetkező nyomáscsökkenéskor hajtanak végre, a Germanwings vezérigazgatója azt mondta, ilyen engedélyt nem kért a gép, de csak 1 percig tartózkodott repülési magasságban. A gép ezután a megszokott 5000 láb/perc helyett viszont csak 3375 láb/perc sebességgel ereszkedett, amit szerkezeti problémák, például egy beszakadt ajtó vagy ablak okozhatott. A Germanwings azt közölte, egyelőre nem tudni, mi okozta a süllyedést, a gép ugyanis 11 500 méter magasan repült, majd ereszkedni kezdett és mintegy 2100 méter magasan volt, amikor eltűnt. A gép adatai azt mutatták, hogy a gép az eltűnése előtt leszállási sebességgel haladt.
Egy közeli lakos azt mondta, látta a gépet a zuhanás előtt. Elmondása szerint nem füstölt, nem volt vele semmi különös, de olyan alacsonyan repült, hogy egyszerűen képtelenség volt átkelnie a hegyeken.
Germanwings flight #4U9525 (registration D-AIPX) was lost from Flightradar24 at 6800 feet at 09.39 UTC time. pic.twitter.com/vZaQMUlLaZ
— Flightradar24 (@flightradar24) 2015. március 24.
A baleset helyszínéhez közel, Barcelonnette közelében egyébként van egy kis repülőtér, amelynek 800 méter hosszú és mintegy 30 méter széles kifutója van.
Egy hamburgi repülési szakértő a Huffington Postnak azt mondta, kifejezetten szokatlan, hogy egy gép ilyen magasságból zuhan le, valószínűleg egy súlyos technikai probléma léphetett fel. Az időjárási körülmények egyébként nyugodtak voltak.
A francia sajtó úgy tudja, a gép nem robbant fel a levegőben, és a roncsok mintegy 1 hektárnyi területen találhatók, a gép teljesen darabokra esett, a legnagyobb darabok körülbelül autó nagyságúak. A gép egyetlen valamelyest épen maradt része állítólag a futómű egy darabja. Ez arra utal, hogy a gép nagyon erősen a földnek csapódhatott.
A légitársaság sem érti
Thomas Winkelmann, a Germanwings elnöke a kölni repülőtéren tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a Germanwings, a Lufthansa, a Lufthansa Technik és az Airbus csapata is a helyszínre utazott, hogy megállapíthassák a katasztrófa okát, de egyelőre ellentmondó információk jelentek meg arról, hogy adott-e le vészjelzést a gép, és egyelőre azt sem tudni, hogy miért kezdett a pilóta gyors süllyedésbe.
Az Egyesült Államok kedd délután azt közölte, ki lehet zárni a terrortámadás lehetőségét.
A Germanwings honlapja elérhetetlenné vált, miután megérkeztek az első értesülések a szerencsétlenségről.
... As soon as definite information is available, we shall inform the media immediately ...
— Germanwings (@germanwings) 2015. március 24.
Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója a Twitteren azt közölte, egyelőre nem tudják, mi történt a 4U 9525-ös járattal, de együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Spohr azt írta, ha a félelmek beigazolódnak, akkor ez egy fekete nap a Lufthansának, de reméli, hogy találnak túlélőket.
Az Airbus a Twitter-oldalán azt közölte, értesültek a hírekről, jelenleg próbálják felmérni a helyzetet.
We are aware of the media reports. All efforts are now going towards assessing the situation.
— Airbus (@Airbus) 2015. március 24.
Francois Hollande azt mondta: felvette a kapcsolatot Angela Merkellel és a spanyol királlyal is, aki egyébként éppen kedden érkezett Párizsba hivatalos látogatásra. VI. Fülöp király a Francois Hollande-dal folytatott találkozója után megszakította a látogatását és visszautazott Madridba, akárcsak Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök.
Angela Merkelt felzaklatta a katasztrófa híre, és minden találkozóját lemondta. A német kancellár később együttérzését fejezte ki, de azt mondta, túl korai a tragédia okát találgatni és közölte, Németország minden támogatást megad egy francia-spanyol-német közös vizsgálóbizottságnak, amely az okokat tárja majd fel. Merkel szerdán Franciaországba utazik.
A francia légi irányítók a szerdától tervezett sztrájkjukat elhalasztották. Az Egyesült Államok is felajánlotta a segítségét, Hollande elnök válságstábot hívott össze, amely össze is ült.
UPDATE Crisis meeting with french PM pic.twitter.com/v1KUbbPUva
— AirLive.net (@airlivenet) 2015. március 24.
Legutóbb tavaly december 28-án zuhant le egy Airbus A320-as, az AirAsia 8501-es járata, amely a Jávai-tengerbe zuhant, és a fedélzeten lévő mind a 162 ember meghalt.