2015. március. 19. 05:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 19. 08:27 Világ

Lövöldözés volt egy svéd étteremben, többen meghaltak

Egy göteborgi étteremben lövöldöztek ismeretlenek, a rendőrség szerint az első jelek alapján bűnbandák közti leszámolásról van szó.

Lövöldözés tört ki egy svédországi étteremben szerda éjjel, legalább ketten meghaltak – közölte a rendőrség. A hivatalos tájékoztatás szerint a göteborgi Var Krog och Bar étterembe hatoló tettesek automata fegyvert használtak.

Egy rendőrségi szóvivő úgy nyilatkozott, egyelőre még korai találgatni a támadás okát, de az első jelek szerint nem terrorakcióról, hanem bűnbandák közti leszámolásról van szó. "Egyáltalán semmi nem utal terrorizmusra" – fogalmazott Ulla Brehm szóvivő.

Egy szemtanú a svéd SVT tévéhálózatnak arról számolt be, hogy két fegyveres rontott be az étterembe, majd elkezdett lövöldözni. Azt azonban a nevének elhallgatását kérő tanú már nem tudta megmondani, hogy ezt követően mi történt pontosan, mert – mint mondta – partnere is megsebesült, és az ő sebének ellátásával volt elfoglalva.

Sajtóértesülések szerint a lövöldözésnek nyolc sebesültje is van, és a halálos áldozatok száma még növekedhet.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.