2015. március. 19. 07:25 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 19. 08:48 Világ

Elindulna Obama posztjáért a Miss Universe extravagáns tulajdonosa

Donald Trump korábban is eljátszott már az elnökjelöltség gondolatával, de most először adta jelét annak, hogy ezt komolyan is gondolja. Korábban ő vádolta Obamát azzal, hogy nem is az Egyesült Államokban született.

Donald Trump ingatlanmágnás és televíziós személyiség szerdán bejelentette, hogy feltáró bizottságot állított fel a 2016-os elnökválasztáson való elindulásának mérlegelésére, valamint kampánystábtagokat vett fel Iowa, New Hampshire és Dél-Karolina államokban, ahol a pártokon belüli előválasztási küzdelem első fordulóit tartják majd.

Ezzel Trump megtette az első lépéseket afelé, hogy versenybe szálljon a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségéért.

"Elvesztettük az egész világ megbecsülését. Én vagyok az egyetlen, aki megint igazán naggyá tudja tenni Amerikát!" – szögezte le közleményében Trump.

Trump korábban is eljátszott már az elnökjelöltség gondolatával, de most először adta jelét annak, hogy ezt komolyan is gondolja. A milliárdos többször keményen bírálta Barack Obama jelenlegi elnök politikáját, és nyíltan kétségbe vonta, hogy az elnök valóban az Egyesült Államokban született-e. Obama hawaii anyakönyvi kivonatának bemutatásával vetett véget a próbálkozásnak.

A szókimondásáról és extravagáns életstílusáról ismert Donald Trump 4,1 milliárd dolláros vagyonával a Forbes magazin szerint a világ 405. leggazdagabb embere. Főleg ingatlan- és szállodai befektetései mellett az NBC televízióban futó The Apprentice (A tanonc) című valóságshow műsorvezető-producere, valamint a Miss Universe és a Miss USA szépségversenyek tulajdonosa.

További jelöltek

A republikánus oldalon mások mellett Jeb Bush volt floridai kormányzót, Marco Rubio floridai szenátort, Lindsay Graham dél-karolinai szenátort, Scott Walker wisconsini kormányzót, Chris Christie New Jersey-i kormányzót, Mike Huckabee volt arkansasi kormányzót, George Pataki magyar származású volt New York-i kormányzót, Ben Carson volt idegsebészt és Rand Paul kentuckyi szenátort szokták emlegetni a potenciális elnökjelölt-aspiránsok között. Szerdán felröppent sajtóértesülések szerint Paul április 7-én szándékozik bejelenteni, hogy versenybe száll a Fehér Házért.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.