2015. március. 17. 16:54 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 17. 17:58 Világ

Erre kell figyelnie májustól annak, aki Egyiptomba utazik

Az Egyiptomba látogató turistáknak május 15-étől még utazás előtt be kell szerezniük a vízumot az illetékes egyiptomi külképviseleten. Eddig a vízum beszerezhető volt az országba érkezés után is.

Az ügyintézés megváltoztatásáról szóló közleményt az egyiptomi idegenforgalmi hatóság néhány napja tette fel az internetre. A kairói magyar nagykövetséget hivatalos szervek ugyanakkor eddig nem tájékoztatták erről.

A közleménynek vannak nem egyértelmű pontjai is

Az egyik szerint a turistacsoportok tagjai továbbra is az országba való belépéskor tudnak vízumhoz jutni, de ezt valamelyik helyi idegenforgalmi ügynökségnek kell majd elintéznie számukra.

A kitétel szerint a látogatóknak egyiptomi tartózkodásuk idején az illetékes ügynökség által szervezett programokhoz kell tartaniuk magukat.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.