2015. február. 17. 12:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 17. 13:04 Világ

Spanyol főügyész: "az iszlám terrorizmus épp csak elkezdődött"

Az iszlám terrorizmus épp csak elkezdődött Javier Zaragoza spanyol főügyész szerint, aki leginkább az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita csoport összefogásától tart.

"Az iszlám terrorizmus épp csak elkezdődött. A jelenség terjedőben van, a trend megfordításához pedig minden bizonnyal évekre van szükség" – mondta a terrorszakértő az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában. Zaragoza azzal vált ismertté, hogy ő képviselte a vádat a 191 ember halálát okozó 2004. március 11-i madridi terrortámadások ügyében.

A főügyész szerint az iszlám terrorizmus erősödése jórészt a Közel-Keleten hatalmas területeket elfoglaló IÁ előretörésének "számlájára írható". Míg az al-Kaida elsősorban külföldi dzsihadista sejtekre vagy magányos farkasokra hagyatkozott, a közel-keleti térségben mintegy 40-50 ezer harcossal rendelkező Iszlám Állam ennél veszélyesebb stratégiát dolgozott ki. A radikális csoport jókora területet hasított ki magának a régióban, ahol államszerű működéshez szükséges intézményeket hozott létre – mutatott rá a szakember, aki szerint a szervezet finanszírozása is jóval fejlettebb az al-Kaidáénál. Hangsúlyozta, hogy bár az 1990-es évek végén létrejött al-Kaida és a belőle kivált Iszlám Állam jelenleg külön utakon járnak, de később akár egymást kiegészítve is tevékenykedhetnek majd. "Attól félek, hogy a két szervezet előbb vagy utóbb összefog" – tette hozzá.

Zaragoza emellett arra figyelmeztetett, hogy az IÁ további anyagi forrásokra tehet szert, ha Irak és Szíria egyes részei után további területekre is ki tudja terjeszteni fennhatóságát, például a fontos olajtermelő országnak számító Líbiában. "Ha ez az állam egy napon egy terrorszervezet markába kerül, akkor az onnantól kezdve gond nélkül fogja tudni finanszírozni a működését" – fogalmazott a jogász.

Becslések szerint eddig mintegy száz spanyol állampolgár csatlakozott az Iszlám Állam fegyvereseihez. Közülük nagyjából harmincan még a Közel-Keleten vannak, harmincan meghaltak, legalább húszan pedig visszatértek Spanyolországba, őket őrizetbe vették és megfigyelés alatt tartják, nehogy megpróbálják ügyüknek megnyerni a büntetésüket töltő köztörvényes elítélteket.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.