2015. február. 10. 12:10 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 10. 14:57 Világ

A Pentagon kiképzőket küldhet Ukrajnába

Katonai szakértők küldését készíti elő a Pentagon Ukrajnába, hogy segítsenek az ukrán Nemzeti Gárda tagjainak kiképzésében a fokozódó kelet-ukrajnai harcok miatt – jelentette a The Washington Times.

Az amerikai napilap hétfői számában arról számolt be, hogy az amerikai szakértők a tervek szerint márciusban kezdik meg a Nemzeti Gárda 600 katonájának kiképzését. 

A Pentagon az ukrán fegyveres erők hadműveleti hiányosságait figyelembe véve alakította ki a kiképzés programját – mondta az Egyesült Államok európai erői parancsnokságának szóvivője, Alana Garas. Egyes vélemények szerint a lépés inkább az Ukrajnának nagyobb katonai támogatást követelő kongresszus megnyugtatására szolgál, semmint a konfliktus hosszú távú megoldására – írta a lap. 

A 2014 áprilisában megszavazott, Ukrajna támogatását előíró törvény arra kötelezi az Obama-adminisztrációt, hogy február 16-áig számoljon be a kongresszusnak az ukrán egységek kiképzésének és támogatásának helyzetéről. A jelentésben szerepelnie kell a tervezett biztonsági segítségnyújtás és katonai kiképzés részletes leírásának, illetve menetrendjének.

A Pentagon döntésének közzététele egybeesett Angela Merkel washingtoni látogatásának napjával. A német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatón Barack Obama kijelentette, hogy az amerikai fegyverszállítás Ukrajnának az egyik lehetséges lépés abban az esetben, ha kudarcot vallanának a válság rendezését célzó diplomáciai erőfeszítések. Az amerikai elnök leszögezte, hogy a konfliktus nem oldható meg katonai eszközökkel, és az esetleges fegyverszállítás célja nem Oroszország legyőzése, hanem az ukrán védelmi erőfeszítések támogatása.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.