2015. február. 08. 16:43 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 08. 16:22 Világ

Ferenc pápa az emberkereskedelemről

A kormányok határozott cselekvését sürgette a modernkori rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa vasárnap az emberkereskedelem elleni fellépés imanapján.

Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében a civilizált társadalom szégyenének nevezte az emberkereskedelmet, amely férfiakat, nőket és gyermekeket taszít rabszolgasorba, kizsákmányolva őket. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy az emberkereskedelem áldozataiból "munkaeszköz és a kedvtelés tárgya" lesz, megkínozzák, megcsonkítják és megalázzák őket emberi méltóságukban is. Az egyházfő a kormányok határozott fellépését szorgalmazta az emberkereskedelem okainak felszámolására.

Az egyház első alkalommal tartotta meg az emberkereskedelem elleni fellépés imanapját, amely február 8-ra, a 2000-ben szentté avatott Bakhita Szent Jozefina (1869-1947) ünnepnapjára esik. A szudáni származású nőt gyerekkorában rabszolgaként eladták, később felszabadították. Ferenc pápa megválasztása óta sürgeti az általa modernkori rabszolgaságnak tartott emberkereskedelem felszámolását. A Vatikán adatai szerint a világon mintegy 36 millió embert kényszerítenek rabszolgamunkára, prostitúcióra és szervkereskedelemre.

A pápa vasárnap emlékeztetett arra, hogy február 11-én tartják az egyházban betegek napját, az egyház egyik missziója pedig a betegekről való gondoskodás.

Az ENSZ Közgyűlése 2013-ban július 30-át jelölte ki az emberkereskedelem elleni küzdelem világnapjának, amelyet tavaly ünnepeltek először.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.