Kilenc ukrán katona halt meg az elmúlt 24 órában
A szeparatisták 120-szor lőtték az ukrán katonai állásokat mintegy harminc településen, a legtöbb támadást a stratégiai jelentőségű Debalceve város ellen intézték, amely fontos vasúti csomópont Donyecktől mintegy ötven kilométerrel északkeletre.
Kilenc ukrán katona vesztette életét, és 29 sebesült meg az elmúlt 24 órában az oroszbarát szakadárok ellen vívott kelet-ukrajnai harcokban. Az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője, Vladiszlav Szeleznyov elmondása szerint a szeparatisták 120-szor lőtték az ukrán katonai állásokat mintegy harminc településen. A legtöbb támadást a stratégiai jelentőségű Debalceve város ellen intézték, amely fontos vasúti csomópont Donyecktől mintegy ötven kilométerrel északkeletre – tette hozzá.
A szóvivő azzal is vádolta a lázadókat, hogy hat olyan települést lőttek, ahol nincsenek is ukrán katonák. Az ENSZ adatai szerint a fegyveres konfliktusnak tavaly április óta már ötezernél több halottja van.
Kelet-Ukrajnában a legsúlyosabb harcok dúlnak azóta, hogy a szemben álló felek tavaly szeptemberben tűzszünetben egyeztek meg. A lázadók offenzívát indítottak Mariupol kikötőváros ellen, és azt hangoztatták, hogy bekerítik Debalcevét, ahol a leghevesebb összecsapások voltak.
A Mariupol elleni rakétatámadás háborús bűncselekmény volt, mert szándékosan civilek ellen irányult – jelentette ki egy ENSZ-tisztségviselő a Biztonsági Tanácsnak az ukrajnai helyzet miatt összehívott hétfői rendkívüli ülésén. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megvizsgálta a becsapódások okozta tölcséreket, és megállapította, hogy a rakétákat az oroszbarát lázadók kezén lévő területről indították el – mondta Jeffrey Feltman, a világszervezet politikai ügyekben illetékes vezető tisztségviselője.