2015. január. 21. 16:02 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 21. 16:40 Világ

Tovább építik a szögesdrótot a bolgár-török határon

A bolgár parlament arról döntött szerdán, hogy a menekültáradat megfékezése érdekében felgyorsítja a török határon emelt kerítés újabb szakaszának megépítését.

A szófiai törvényhozásban a képviselők nagy többsége jóváhagyta azt a javaslatot, hogy a török határon létesített szögesdrót kerítés további szakaszának megépítése elől hárítsák el a bürokratikus akadályokat, és a projekt mentesüljön a törvényben előírt közbeszerzési eljárás alól. A szögesdrót kerítést 82 kilométerrel toldják meg, az építés várható költsége 90 millió leva (14,5 milliárd forint) lesz.

A védőkerítés felhúzásával az ország azt üzeni a Közel-Keletnek és Afrikának, hogy Bulgária kapui többé nem állnak nyitva – hangsúlyozta a szavazás előtt Miho Mihov tábornok, a parlament védelmi bizottságának vezetője.

A 275 kilométer hosszú bolgár-török határon 2014-ben húzták fel a három méter magas védőkerítés első 30 kilométeres szakaszát. A belügyminisztérium adatai szerint az építkezés nyomán tavaly 6 ezerre csökkent a Bulgária területére lépő menekültek száma, miközben az előző évben még 11 ezer bevándorlót regisztráltak a válság sújtotta országokból, mindenekelőtt Szíriából. A bolgár kormány állítása szerint az Európai Unió (EU) legszegényebb országa képtelen ennyi menekült befogadására.

Bojko Boriszov kormányfő korábban közölte: Bulgária a kerítés megépítésével havi 1,2 millió dollárt (324,6 millió forintot) takaríthat meg a járőrözés költségén. Szófia több mint ezer rendőrt vezényelt a térségbe a menekültáradat visszaszorítására.

Hirdetés